A kormány döntött arról, hogy megkezdik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a Magyar Posta Zrt.-ben fennálló, 25 százalékot el nem érő – 25 százalék mínusz 1 szavazatnyi tulajdoni hányadot jelentő – kisebbségi részesedése értékesítésének előkészítését a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára. A kormányhatározatot a csütörtöki Magyar Közlönyben tették közzé. A kabinet felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bevonásával, a Magyar Posta Zrt. nemzetközi értékbecslő által készített értékbecslésében meghatározott vételáron készítse elő a kisebbségi részesedés eladását a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a takarékszövetkezeti integráció megerősítése kapcsán az eddig végrehajtott lépéseken túl szükségesnek látszik, hogy a Magyar Posta és az új takarékszövetkezeti integráció között szorosabbra fűzzék és tartóssá tegyék az együttműködést, és ebbe bevonják a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét is. Ennek a szorosabb és tartós együttműködésnek a kétoldalú megállapodásokon túlmenően a kölcsönös tulajdonosi kapcsolat lehet a biztosítéka. Az, hogy nemcsak a Magyar Posta tulajdonol részesedést a szövetkezeti hitelintézetek központi bankjában, hanem a takarékszövetkezeti irányítás és szabályozás központja, az állami többségi ellenőrzés alatt álló Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete is tulajdont szerez a Magyar Postában.