Sztrájkbizottságot alakítottak a mozdonyvezetők

2013. október 31. 09:59

A Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkbizottságot alakított azt követően, hogy a mozdonyvezetői bértáblát a munkáltató 2014. január 1-jével felmondta a 10 év alkalmazott bértáblát.

2013. október 31. 09:59

A szakszervezet két okból alakította meg a sztrájkbizottságot, egyrészt, mert „egy tollvonással elvették a mozdonyvezetői életpályamodellt, azt a korábbi munkáltatói ígérvényt, amire a munkavállalók eddig bizton számíthattak”. Másrészt, mert a MÁV-Start Zrt. – amely január elsejétől mint integrált személyszállító társaság jön létre – úgy módosítaná a kollektív szerződést, hogy az csökkentené a mozdonyvezetők műszakpótlékának mértékét illetve egyéb jövedelmi elemeit is. A munkáltató ezen felül az integrációt felhasználná arra is, hogy a mozdonyvezetők foglalkoztatási szabályait is megrongálja.

Az érdekvédelmi szervezet emlékeztetett arra, hogy már ezt megelőzően is jelezték: az integrációnál csak ahhoz ragaszkodik, hogy a jelenleg érvényes és hatályos bértábla, foglalkoztatási szabályok és jövedelmi elemek ne változzanak.

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2013. október 31. 14:09
Itt motoszkált a fejemben, hogy valahol olvastam egy cikket, amiben volt egy nagyon jó megoldás a vasutas sztrájkra. Meg is találtam. Íme a megoldás: "Amikor a helyi vasút, a BART dolgozói legutóbb sztrájkkal fenyegetőztek, az egyik technológiai cég vezetője azt mondta: adják meg nekik a követelt béremelést, küldjék vissza őket dolgozni, de utána automatizálják a munkájukat, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő."
bigyomail
2013. október 31. 14:05
Már bocs, de például azt írtad a bigyomail 2013. október 31. 11:35 hozzászólásomra, hogy blődség, csak elfelejtetted megindokolni. De nem válaszoltál arra sem, hogy szerinted az államnak miért ne kellene kiszállnia erről a piacról...
geraz51
2013. október 31. 11:59
A malacképű szakszervezetis alapvicce: Mi leszel ha nagy leszel Pistike? Sztrajkoló mozdonyvezető. Vicc az első Orbán kormány ideéből.
bigyomail
2013. október 31. 10:41
Majd, ha hasznot termeltek és minőségi szolgáltatást nyújtotok, és már nem az adófizetők pénzéből csináltok minősíthetetlen szolgáltatást, akkor tessék sztrájkolni a béremelésért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!