Botka László, az MSZP választmányi elnöke a szoboravatón – amelyen a néhai kormányfő özvegye, fia és unokái is részt vettek – arról beszélt: bár több mint kétharmados parlamenti többség állt mögötte, Horn Gyula a jelenlegi kormánnyal ellentétben nem módosította az alkotmányt, nem bontotta le a hatalmát korlátozó ellensúlyokat. Tudomásul vette az 1998-as választási vereséget, nem támadta a győzteseket, nem keresett bűnbakot, és sokkal jobb állapotban adta át az országot, mint amilyenben átvette, és amilyenben ma van – mondta, majd hozzátette: a szocialista politikusok egyik legfontosabb törekvése méltónak lenni Horn Gyula emlékéhez.
Kocsis András Horn Gyulát ábrázoló szobrának avatásán az is elhangzott, hogy szombattól a néhai kormányfő-pártelnök nevét viseli az MSZP Jókai utcai székházának központi tanácsterme. A szoboravató után elkezdődött az MSZP választmányának zárt ülése, amelyen a választási programról, az országgyűlési és az európai parlamenti listáról döntenek. Egy hete a Somogy megyei Marcaliban állították szobrot Horn Gyulának.
Horn Gyula 1994 és 1998 között volt miniszterelnök, 1990 és 1998 között az MSZP elnöke. Idén június 19-én hunyt el hosszú betegség után; 81 éves volt.