Martonyi: A víz legyen az együttműködés forrása

2013. október 12. 10:34

A víz nem lehet konfliktusforrás – mondta a külügyminiszter a Budapesti Víz Világtalálkozó utolsó napján.

2013. október 12. 10:34

A tárcavezető a nemzetközi tanácskozás utolsó napján, pénteken mondott zárszavában kiemelte: ideje nagyobb figyelmet szentelni a vízellátás biztonságnak, meg kell adni a vízgazdálkodásnak jól megérdemelt helyét az új fejlesztési agendában. Hangsúlyozta: a 2015 utáni fenntartható fejlesztési célok között szükség van egy olyan külön célra, amely a vízkérdéssel foglalkozik. E fejlesztési cél kidolgozásánál a millenniumi fejlesztési célok tapasztalataiból kell kiindulni, a gazdasági és környezeti szempontokat is figyelembe kell venni – magyarázta.

A tárcavezető kitért a vízzel kapcsolatos katasztrófák kérdésére is. Egyetlen ország sem előzheti meg ezeket egymaga, ez csak együttműködéssel lehetséges. Martonyi János azt mondta: a konferencia remélhetőleg megváltoztatta a nemzetközi közösség gondolkodását a vízgazdálkodásról. Úgy tűnt, az elmúlt évtizedekben a világ mintha elfelejtette volna a víz jelentőségét – tette hozzá.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2013. október 14. 07:41
"A víz nem lehet konfliktusforrás" Az ávósbesúgó megint hatalmas politikai éleslátásról tett tanúbizonyságot...
kjkj945
2013. október 13. 13:59
http://www.youtube.com/watch?v=QLiqezOjXzQ https://www.youtube.com/watch?v=U7zCKHPqFrM http://mkai.mezobereny.hu/tamop/VIZ_projekt1.pdf Fut, fut a patak” Vizeink kialakulása A víz mozgása Folyó és állóvizek Édes és sós vizek Forrás, patak, folyó, tó A mi folyónk: A Körös A mi tavunk: A medvefejes tó
magnamater
2013. október 13. 13:33
"a viz nem lehet konfliktusforrás"- mondta Martonyi a románoknak, jöhet a Tiszán a cián - Martonyi is mehetne már Göncz Kingáék után.
VerdbenekhyKeményFarkas
2013. október 13. 13:20
Ha nem vigyázunk, akkor majd jön Netanyahu, táskájába teszi a Dunát és elviszi Jeruzsálembe. Oszt nézhetünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!