Kövér: Nem eshetünk újra abba a csapdába, mint 2002-ben

2013. október 10. 08:59

A Házelnök szerint az országnak nincsenek újabb elvesztegetni való évei, éppen ezért nem eshetnek bele ugyanabba a csapdába, mint 2002-ben. Kövér László szerint ha ismét elaltatják a közvélemény-kutatók az éberségüket, akkor megérdemlik a sorsukat.

2013. október 10. 08:59

Kövér László szerint a Fidesz a 2002-es választások elvesztése után minden meglepetésre felkészült, így még egyszer nem eshet ugyanabba a csapdába, mint akkor, mert az országnak nincsenek újabb elvesztegetni való évei. Az Országgyűlés elnöke erről a Lánchíd Rádióban beszélt csütörtökön, a kormánypárt választmányi elnökeként nyilatkozva. A politikus szerint pártja 2002-ben nem volt „versenyképes” a szocialistákkal az utcai kampányolásban, a hivatalos párttagok száma ugyanis tízezer alatt volt, akiknek csak egy részét tudták mozgósítani. Ez meg is mutatkozott a választások napján, mivel nem tudtak a tízezernél több szavazókör mindegyikébe megfigyelőt küldeni a választások tisztaságának ellenőrzésére. „Megítélésem szerint ez nagyban befolyásolta a végeredményt” – fogalmazott.

Kiemelte azt is, hogy ebből a felismerésből és „sokkhatásból” következően az emberek később maguk szólították meg a Fideszt a polgári körökön keresztül. Kövér László szerint így ma a negyvenezres párttagságnál is többen vannak, akik formalitások nélkül is hajlandók támogatni a kormánypárt kampányát. 

A közvélemény-kutatások Fidesznek kedvező eredményeire vonatkozó kérdésre azt mondta, „ha ez ismét elaltatja az éberségünket, akkor megérdemeljük a sorsunkat”. Kövér László szerint ez a Fidesz politikusai mellett a szavazóikra is vonatkozik, mert 2002-ben a közvélemény-kutatásokon a Fideszt támogatók közül nagyon sokan otthon maradtak, mivel úgy gondolták, nincs rájuk szükség, illetve a „kisgazdapárt erkölcsi bomlásán bosszankodva” nem voltak hajlandóak a Fideszre szavazni. Kövér László szerint azonban az akkori választások második fordulója megmutatta, hogy többen voltak az ellenfél szavazóinál, csak „átaludták” az első fordulót. Ez „komoly lecke” volt a Fidesz vezetőinek és szavazóinak egyaránt, „nem beszélve arról a nyolc évről, ami ezután következett, és amit nehéz lesz elfelejteni”.

Kövér László újabb kérdésre reagálva nem értett egyet azzal, hogy 2002-ben későn kezdték, vagy „ellazsálták” volna a kampányt, mint mondta, azt gondolták, hogy a kormányzásuk eredményeinek bemutatása elegendő lesz „minden rágalom, mocskolódás, uszítás és feszültségkeltés” ellen. A Fidesz választmányi elnöke úgy fogalmazott, igyekeznek továbbra is jól kormányozni és bemutatni, mit veszíthet az ország vereségük esetén, de bármilyen meglepetésre felkészültek, és még egyszer nem eshetnek ugyanabba a csapdába, mert az országnak nincs elvesztegetni való „nemhogy nyolc, de négy, vagy egy éve sem”.

A kormánypárti politikus az időközi választásokra kitérve elmondta, azokból nem érdemes következtetéseket levonni az országgyűlési voksolásra, de a Baján történtek szerinte jól modellezik milyen „módszerek, fogások” várhatók az ellenzéktől.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2013. október 10. 18:18
Van abban némi báj, hogy egy ízig-vérig komenista karrierpolitikus egyszer csak úgy dönt, hogy ő már nem komcsi, hanem liberális. De nagyon, pártjával még az egyházakat sem kímélve. Aztán, mivel ez nem eredményezett jelentős hatalmat, hát roppant gyorsan vált, és lesz belőle kereszteket hányó elvakult hívő keresztyén, aki nyilasokat temettet újra közpénzen, állami pompával külföldön. Amit a kedves vevő óhajt. Nagy vonalakban ez mondható el Kövér László házelnökről, a Fidesz nevezetű volt MSZMP-s, Hazafias Népfrontos, munkásőrös gyűjtőpárt választmányi elnökéről. Annyi komcsit kevesen gyűjtöttek össze, mint ők az Orbán Viktor nevezetű KISZ titkár vezetése alatt. Az külön izgalmas - és egyben mutatja, milyen káprázatos politikai és kommunikációs zsenivel rendelkeznek ezek az 50 éves "fiatalok" és főleg "demokraták" -, hogy ilyen háttérrel képesek voltak elhitetni több mint kétmillió emberrel, hogy ők igenis rendszerváltó csodalények, ők az igazi forradalmárok, mindenki más hazudja ezt, sőt, azok büdös komcsik és csak mi, Fidesz-tagok vagyunk egyedül igazán a nemzet fiai, honvédő harcosai az ellenünk áskálódó karvalytőke által támogatott komcsikkal szemben. Ugyan komoly kép- és politikai zavar összemosni a komcsikat a tőkével, de Orbánéknak ez is sikerült. A nép megette. Ugyan hízni nem tudnak tőle, pláne, hogy ezek a komcsifideszes jótét lelkek ellopták a nyugdíjmegtakarításukat, ellopták a fizetésük jelentős részét, produkáltak három év alatt egyes létfontosságú élelmiszereknél kétszeres áremelkedést, így aztán egyre kevesebb jut az asztalra. A legszebb, hogy ezt is eltűrte nekik ez a nemzet. Nagy vonalakban ezek mindent képesek megtenni ebben a hazában: belehazudnak a képedbe, hogy te rosszul látod/érzed, te igenis jól élsz abból a 47, pardon ma már 36 ezres közmunkádból, vagy a kiemelt minimálbéredből, ne adj Isten az átlagkeresetedből és csak alávaló komcsik hazudják neked azt, hogy nem tudsz naponta rendes ételt rakni az asztalra a gyereknek, akinek az iskolai közétkeztetés a Kánaán, hogy hetente egyszer jut az asztalra hús, vagy már idejét sem tudod, milyen az, nyaralni, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy már egy éve nincs munkád, de legalább ingyen dolgoztatnak pár hónapig azzal a kamuval, hogy itt megtanulhatod a szakmát, majd kirúgnak. Nem, ez egyáltalán nincs így, ez a mindent uraló liberálbolsevik hazugsággyárak átverése. Ha mégis kimenekülsz ebből az országból és meghökkenve tapasztalod, hogy ott kint van munka, van megélhetés, emberszámba vesznek, vannak jogaid, nem pofázik bele a politika abba, hogy mit csinálj, sőt még a főnököd ösztökél arra, hogy igenis lépj be a szakszervezetbe, hogy érvényesíteni tudd a munkavállalói jogaidat, akkor erre a Kövér Lacik azt mondják neked, hogy ez megint a liberálbolsik bűvészkedése, ne higyj nekik, mert átvernek. Igenis jobb otthon, ahol Orbán Viktor meglop, ahol Lázár János elveszi a jogaidat, ahol a Jobbikkal együtt "kormányzó" polgármester, Rogán Antal véd meg az újnáciktól, ahol Kövér László még akár téged is lekomcsiz és kirúgattat, ha nem azt csinálod, amit ő mond, hiszen az a helyes, ahol egy miniszteri besorolású kancsal sámán irányítja a gazdaságot és ad tanácsokat egy miniszterelnöki besorolású jogásznak, ahol beszédképtelenségét vízivással leplező, érettségizett rattanbútorkereskedő-asszonyból lesz a fejlesztési miniszter, ahol egy értékes jogásztanárból ezek az emberek egy megalkuvó igazságügyminisztert csinálnak, aki kussolva tűri, hogy szakmailag és emberileg megalázzák, amikor egy köztörvényes baltás gyilkos kiadatását kell levezényelnie és megmagyaráznia az egész világnak, ahol az agrárminiszter olyan földbérleti pályázatokat vezényel le, aminek az alávalóságát már az államtikára sem bírja elviselni, ahol a nyugdjípénztáraknak és 3 millió tagjának zsarolással kierőszakolt kirablását egy kiflitolvaj szőke nőre bízzák, ahol a miniszterelnök helyettese egy nem létező és nem mérhető párt védett állatokra büntetlenül vadászó keresztény erkölcscsősze, ahol szélsőséges, rasszista eszméket terjesztőket tüntet ki egy teológus lelkészből lett miniszter, ahol egy független politikai intézet vezetőjéből hirtelen kormányszóvivő lesz és érdekes módon a cége elnyer szinte minden pályázatot, állami megbízást, amelyen elindul, ahol csak a kormányközeli cégek nyerik el a pályázatokat, ahol csak az a média jut állami hirdetéshez, amelyik azt írja meg, amit a miniszterelnök-pártelnök akar, ahol egy olyan ember a kormány elszámoltatási biztosa, aki színlelt szerződéseket ellenjegyezett és magánokirat hamisítási ügybe keveredett, ahol az oktatási államtitkár szerint a tanárok ostoba bohócok, ahol a foglalkoztatási államtitkár lapáttal várja az 50 kilométert legyalogolt éhségmeneteseket és pálinkával kínálja őket, hogy utána megszondáztatva léhűtő, dologtalan alkoholistáknak nevezhesse őket, ahol az aluszékony kulturális államtitkár táskában csempészi más országba a nyilas író hamvait és erre még büszke is, ahol a kormánypárt-alapító européer EP tag büszkén azt írja a twitteren, hogy ki a f.sz az a Thomas Melia, ahol ennek a pártnak megbecsült alapítója, az 5-ös számú tagkönyvtulajdonos nyíltan és közpénzből támogatott lapban uszíthat, írhat szélsőséges gondolatokat, mert őt a Kövér Laci úgyis mindig megvédi... Az egész olyan, mintha az 1950-60-as években történne, pedig ez ma van. A később megdicsőült Nagy Imre padlásokat söpörtetett, Kádár belügyminiszterként irtotta a rendszerelleneseket, Czinege már-már semjéni magabiztossággal géppisztollyal vadászott... Nem sorolom, akad párhuzam bőven, ahogy az Orbán Viktor által elképzelt világban is lesz majd a kiváltságosaknak előre biztosított karrier, mint amilyen volt nekik a Kádár-rendszerben a Bibó kollégium, ahol a rendszer kegyeltjei, a "mi kutyánk kölykei" kiemelt közegben és közösségekben tanulhattak, és garantált pályát járhattak be Kádár elvtárs és Soros György jóvoltából. Hát ilyen komcsi ez a Kövér László és ilyen komcsikból áll ez a Patyomkin-párt. Látszólag keresztény, látszólag konzervatív, látszólag tisztességes, gerinces, de csak annyira, mint egy meztelen csiga. A párhuzam annyiban is megállja a helyét, hogy a meztelen csiga szintén kártékony állat. És gusztustalan...
flyb
2013. október 10. 18:13
A legnagyobb komcsi nem szeretne csapdába esni??? FOG!!! Mert megérdemli!
flyb
2013. október 10. 18:13
A legnagyobb komcsi nem szeretne csapdába esni??? FOG!!! Mert megérdemli!
becike4
2013. október 10. 17:13
Skizó! A zemberek estek csapdába 2010-ben, mikor bármit is elhittek nektek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!