Tetszik a fővárosnak az óbudai polgármester javaslata

2013. szeptember 12. 11:06

A Főpolgármesteri Hivatal figyelemre méltónak tartja a III. kerületi polgármesternek a hullámtéri gátépítés költségére vonatkozó törvényjavaslatát.

2013. szeptember 12. 11:06

Szűcs Somlyó Mária, a hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a gondolat nem új, a fő kérdés azonban az, hogy például a III. kerületben található, a dunai árvizek által rendszeresen érintett Római-parton miként lehet az ott élőket kötelezni a költségekből való részvállalásra. Hangsúlyozta: nem lehet egyenlőséget tenni az 1920-as, 30-as évek óta legálisan ott élők és például a szórakozóhelyek között. Mint írta, figyelemreméltónak tartják a javaslatot, „annak ellenére, hogy a kerület a római-parti védmű megépítéséhez egyetlen forinttal sem járul hozzá”.

Bús Balázs, KDNP-s országgyűlési képviselő, óbudai polgármester szerdán terjesztette be az Országgyűlésnek azt az indítványát, amely szerint az ingatlantulajdonosokra háríthatnák az önkormányzatok a hullámtérben lévő területeket védő gátak építési költségét vagy annak egy részét. A gátépítési hozzájárulás mértékéről és a fizetés módjáról a települési önkormányzat, Budapesten kerületi beruházás esetén a kerületi önkormányzat, fővárosi vagy közös építkezésnél pedig a fővárosi önkormányzat hozna rendeletet, figyelembe véve a helyi sajátosságokat. Az államnak nem kellene gátépítési hozzájárulást fizetnie.

Bús Balázs javaslata indoklásában hangsúlyozta: amikor az önkormányzat – egyébként feladatkörébe nem tartozó – hullámtéri beruházással biztosítja az ott lévő házak árvízvédelmét, akkor az érintett ingatlantulajdonosok feladatát vállalja át. Szerinte ilyen beruházásoknál joggal elvárható, hogy hozzájáruljanak a költségekhez a hullámtérben lévő házak tulajdonosai.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Erőforrásexportot Indiába, MOST!
2013. szeptember 12. 11:32
majd elkezdik felpuhítgatni ártéri újgazdagék egyszerűen ki kell önteni őket mint az ürgéket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!