A szombaton Zalaváron, a megye napján tartott ünnepi díszközgyűlés keretében Manninger Jenő, a megyegyűlés elnöke úgy fogalmazott: Szalai Annamária nélkül „céljaink megvalósítása sokkal nehezebb lesz”. Az indoklás szerint „Zala megye és Zalaegerszeg fejlődéséért, a kitartó, magas színvonalú, áldozatos munkájának elismeréséül” megítélt Zala megyei díszpolgári címet az NMHH és a Médiatanács néhai elnökének testvére, Szalai János vette át. A család jelezte: a kitüntetéssel járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlják fel, a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola, illetve egy
„az elnökasszony munkásságához kötődő, alapítás előtt álló alapítvány” javára.
Az elhangzott méltatás szerint Szalai Annamária országgyűlési képviselőként, zalaegerszegi önkormányzati képviselőként és a Zala Megyei Közgyűlés tagjaként kiemelkedő szerepet töltött be a város és a megye gyarapodásában, közreműködésével számos fejlesztési elképzelés valósulhatott meg. „Közéleti szerepvállalásaiban mindig alapvető feladatának tekintette a zalai, zalaegerszegi ügyek képviseletét, tevékenységei révén Zala megye egyik meghatározó, mértékadó és mértéktartó állami vezetőjévé vált.”