Fontos bejelentés – új korszak kezdődik a személyszállításban (VIDEÓ)
Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamentben ismertette az előterjesztés részleteit.
A Párbeszéd Magyarországért politikusa döntését azzal indokolta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját.
Szilágyi Péter lemondott az Országgyűlés jegyzői tisztségéről hétfőn – ezt a független képviselő maga jelentette be Budapesten, sajtótájékoztatón. A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa döntését azzal indokolta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját. Elmondta: a házbizottság két héttel ezelőtti ülésén az Országgyűlés elnöke, Kövér László felvetette a megbízatásából való visszahívás lehetőségét, a Ház vezetése viszont azóta sem kereste meg az ügyben, pedig elvárta volna, hogy tisztázzák, miért is szeretné visszahívni a házelnök.
A független képviselő közölte: biztos abban, hogy mindez azért történt, mert az ülésteremben élt azzal a véleménynyilvánítási szabadsággal, amelyik meglátása szerint mindenkit megillet. Fenntartja magának a jogot, hogy az ülésteremben is kifejezhesse véleményét, emellett nem jutott el hozzá hivatalos panasz a jegyzői munkájával kapcsolatban – tette hozzá Szilágyi Péter.
Kérdésre válaszolva azt mondta, meglátása szerint csak rá vonatkozhat az a hétfői ülés napirendjén lévő pont, amely a személyi javaslatok között Az Országgyűlés jegyzőjének felmentése címmel szerepel. Egy másik kérdésre azt felelte, hogy lépése egyoldalú, azt a házelnöknek tudomásul kell vennie.
Szilágyi Péter szeptember 13-án számolt be arról, hogy információi szerint Kövér László házelnök vissza akarja hívni jegyzői tisztségéből. Azt mondta, sejtése szerint azért, mert az információs szabadságról szóló törvény módosító javaslatának szavazásakor, amikor „a trafikmutyi kirobbant”, képviselőtársával, Karácsony Gergellyel egy „Loptok, csaltok hazudtok” feliratú táblát vittek be az ülésterembe. Az Országgyűlés sajtófőnöke akkor cáfolta a független képviselő ezen szavait. Szilágyi Zoltán közölte, az egyik házbizottsági ülésén az újjáalakult LMP-frakció bizottsági helyeinek elosztásáról és esetleges jegyzői posztjáról is szó volt, és a parlamenti pártok képviselői között konszenzus volt abban, hogy a független jegyző helyét az újjáalakult LMP-frakció jelöltje töltse be.