Áder bemutatta, kiket jelöl a Nemzeti Választási Bizottságba

2013. szeptember 27. 15:32

Áder János államfő megtette javaslatát az Országos Választási Bizottságot váltó Nemzeti Választási Bizottság Országgyűlés által megválasztandó tagjaira. Két volt OVB-tagot is jelöltként mutatott be.

2013. szeptember 27. 15:32

Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában tette meg javaslatát a Nemzeti Választási Bizottság Országgyűlés által megválasztandó tagjaira. A jelöltként megnevezett hét személy között van az Országos Választási Bizottság két korábbi tagja, Sasvári Róbert és Bozsóki Éva, valamint Tóta Áronné Zentai Ildikó, Csenterics Ferenc, Patyi András, Boda Pál és Fábián Adrián is. Az államfő póttagnak jelölte Bodnár Esztert, Lugossy-Sági Krisztinát és Rádi Pétert.

Ha az Országgyűlés hétfőn támogatja az államfő által jelölt tagokat, akkor – parlamenti eskütételük után – akár már hétfőn alakuló ülést tarthatnak, amelyen megválasztják maguk közül a testület elnökét és elnökhelyettesét. A parlament által választott tagok mandátuma kilenc évre szól. Az Országgyűlés a jogász végzettségű tagokat kétharmados többséggel választja meg, ám ha ez két alkalommal nem sikerül, a harmadik körben már elég a jelenlévő képviselők egyszerű többsége.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2013. szeptember 27. 21:33
"Áder bemutatta, kiket jelöl a Nemzeti Választási Bizottságba" Lehet találgatni: Megálmodta, vagy éjszakákon át magolta a papírra leírt neveket?
HSL
2013. szeptember 27. 20:47
ÉN javaslatom: taxin bini denia berecskebrekegi nyugdíjas tanár póttag: aristo ezen se reding, se rytkó nem tudna könnyen fogást találni, jól túljárunk a zimperialisták eszén!
Ald0 Raine hadnagy
2013. szeptember 27. 20:35
Lehet tippelni, hány nem fideszes kötődésű van köztük... Nézzük csak: -Csenterics Ferenc "Egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Várhegyi Attila fideszes országgyűlési képviselőt folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság. Várhegyi Attila emellett félmillió forint pénz mellékbüntetést is kapott. Védőügyvédje, CSENTERICS FERENC." -Bozsóki Éva 2010-es választásokon a Fővárosi és Pest megyei választási körzetek Fidesz-MPP jogi koordinátora volt. -Hunyadfalvi Ákos Veszprémben dolgozik ügyvédként. Önéletrajzában feltüntette, hogy fia évek óta Fidesz-tag. -Sasvári Róbert Márciusban a Fidesz-KDNP OVB-delegáltjaként tehetett esküt a házelnök előtt. -Tóta Áronné férje Dr. Tóta Áron, a Fidesz képviselőjelöltje a 2010-es önkormányzati választáson. -Patyi András 1997-2006-ig a fideszes XII. ker önkormányzat jegyzője, illetve 2010-től Salamon László (fidesz) megbízásából az Tákolmány alapelveinek kidolgozásával vett részt
szalámis hegedű
2013. szeptember 27. 19:55
Választási csalás lezsírozva - STOP - Kétharmad bebetonozva - STOP - Mehet a lopás tovább - STOP
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!