Elsősorban családok érkeznek a vámosszabadi menekülttáborba

2013. augusztus 03. 10:30

A felújítás függvényében érkezhetnek a Vámosszabadi külterületén kialakított nyílt befogadóállomásra a lakók, az első csoportban hétfőn ötven közel-keleti muzulmán érkezik – mondta el Réti Csaba független polgármester a pénteki falugyűlésen, ahol elhangzott: a három lakószintből csak egy van készen az épületben.

2013. augusztus 03. 10:30

A településvezető azzal nyugtatta 40-60 fős hallgatóságát, hogy az első csoport kétharmadát családok teszik ki, az egyedülállók pedig előzőleg többszörös szűrésen estek át. A táborban tiszteletben tartják szokásaikat, vallási előírásaikat, de velük is közlik, melyek Magyarországon a követendő normák – mondta a polgármester.

Buruzs István, a menekülttábor létesítése ellen tiltakozó civil mozgalom egyik vezetője arról beszélt: a kormányzati szervekkel folytatott tárgyalásokon az a benyomásuk alakult ki, hogy „ebből egy bezzegtábort akarnak csinálni”, így „nagy valószínűséggel béke lesz” a bevándorlók és az 1600 lelkes szigetközi település lakói között.

A polgármesterhez hasonlóan Buruzs István is azt hangoztatta: tiltakozó akciójuk civil megmozdulás, az is marad, így semmilyen politikai erő közeledéséből nem kérnek. Hozzátette, mivel a kormányzat ígérete szerint márciusban áttekintik a helyzetet, és akkor születik döntés a tábor fennmaradásáról vagy bezárásáról, azon dolgoznak, hogy
minél kisebb súrlódásokkal” tudják átélni ezt az időszakot.

Megjegyezte: a rendőrség közlése szerint hat hónap elteltével áttekintik a megerősített járőrözés tapasztalatait, de „akkor már csak egy hónapot kell kibírni, és jön a lakat”. Megnyugtatónak nevezte, hogy az egykori határőrségi épületen csak kisebb felújításokat hajtottak végre, „tényleg csak a festés történt meg”, ez pedig arra enged következtetni, hogy csak rövid ideig akarják menekülttábornak használni az épületet.

A korábban közöltekhez képest Győrbe járnak majd a táborban lakó gyerekek iskolába, a bölcsődés és óvodás korúakkal pedig az épületen belül foglalkoznak, így jelenlétük nem terheli a helyi intézményeket. A település és a Belügyminisztérium július 23-án közölte az MTI-vel: Vámosszabadi hozzájárul ahhoz, hogy a külterületén lévő volt munkásszálló épületében – elsősorban családok elhelyezésére alkalmas – befogadó állomás létesüljön és működjön ideiglenesen.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 03. 11:09
" az egyedülállók pedig előzőleg többszörös szűrésen estek át." Többszörös milyen szűrésen? Tüdú- és mellrák szűrésen? Netán nemzetbiztonságin is? Vagy csak átbuktak egy laskaszűrőn?
kjkj945
2013. augusztus 03. 10:49
Iszlám!!! Lám!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!