A Jobbik szerint csak félmegoldás a közkút korlátozása

2013. augusztus 05. 11:47

A Jobbik csupán félmegoldásnak tartja az ózdi vízkorlátozást, és a villanyórák esetében már bevált megoldást, vagyis az előre feltöltött kártyás fizetési rendszert támogatná.

2013. augusztus 05. 11:47

Egyed Zsolt jobbikos képviselő közleménye szerint a fogyasztásért mindenkinek fizetnie kell, és mélységesen felháborítónak tartják a DK és az MSZP „álszent hozzáállását az ügyhöz, mivel az ingyenélés elősegítése és a bűnözők támogatása minden tisztességes embert felháborít”.

A jobbikos politikus azt írta, Ózd „az ipari mennyiségű vízhasználat miatt” korlátozta a közkutak használatát, mivel ezzel a cigánytelepen élők 13 millió forintos kárt okoztak. Egyed Zsolt úgy véli, hogy a borsodi város „nem köteles milliókat költeni a cigányság pazarló életvitele miatt, miközben a város a magyar embereket sem munkával, sem lehetőségekkel nem tudja segíteni”. A Jobbik szerint a megoldás Ózdon és az egész országban egy értékalapú társadalom létrehozása: „aki termel, az tud fogyasztani, aki nem termel, az nem fogyaszt” – zárul a közlemény.

Az ózdi önkormányzat június végi döntése értelmében „vízpazarlás” miatt egyes kifolyókat elzártak, míg több csapban szűkítőket helyeztek el, így csak csordogál a víz a kutakból – jelentette a helyszínről vasárnap az MTI tudósítója. Az ózdi önkormányzat szerint a közkutak „helytelen használata” több mint 10 millió forintjába kerül évente a városnak, ezért a 123 közcsapból 27-et lezártak, 61 kútnál csökkentették a nyomást, emiatt akár percekig is eltart, hogy tíz liter vizet folyasson valaki vödrébe, palackjaiba.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. augusztus 05. 17:18
""Ózd „az ipari mennyiségű vízhasználat miatt”"" Milyen ipar is van még Ótdon??? Think!!!!! ""1992-ben megkezdődött és 1997-ben befejeződött az ÓKÜ felszámolása.""
tunde04
2013. augusztus 05. 17:12
" jobbikos képviselő közleménye szerint a fogyasztásért mindenkinek fizetnie kell, és mélységesen felháborítónak tartják a DK és az MSZP „álszent hozzáállását..." itt a lényeg gyerekek! pusztán álszentség övezi ezt a rohadt bagázst4 a jón qrva anyjukat, a rezsicsökkentés miatt jár a pofájuk, de a cigányoknak ingyé kell adni a vizet. egyébként tegnap én is a előre fizetéses rendszert javasoltam. Egyed Zsolt biztosan olvassa a Mandit. :D
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 05. 14:33
Nagyon jónak tartanám, ha a hazai cigányszervezetek felzárkoztató oktató-nevelő (átnevelő) programokkal segítenék a mélynyomorban élő cigányságot, a kitörés esélyét és igényét is megadva nekik. Könnyű követelőzni, másokra mutogatni. Még könnyebb kibicként handabandázni, ahogy a különféle liberális szervezetek és un. "jogvédők" teszik. Sokkal nehezebb jót tenni: megfelelni az elvárásoknak. Ameddig a cigányság önmaga nem szerveződik meg, önmaga kulturális felemelkedésére, addig kivülről, erővel vagy csalóka ötletekkel ez soha nem sikerülhet. Homokszórás a sivatagba.
Maddox
2013. augusztus 05. 13:38
Nem igaz, hogy nem volt ott bevezetve a víz. Be volt az, csak levágták, mert egy vasat nem fizettek érte. Természetesen parabolaantenna továbbra is van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!