Az ATV Híróra című műsorában Rajcsányi Gellért, a Mandiner főszerkesztő–helyettese, illetve Böcskei Balázs az Idea Intézet igazgatója beszélgetett a földtörvényről és annak érvényességéről. A földtörvényt házszabályellenesen fogadták el. „Pont ez a formai kritérium, ami miatt ezt a törvényt Áder visszaküldhette volna az országgyűlés elé” – mondta el Böcskei, majd elmondta, hogy Áder szerint a „rendetlenségből nem lesz rend” és ezért írhatta alá a törvényt. Böcskei szerint a köztársasági elnök nem akarta, hogy ez a performansz újra előforduljon.
A mostani obstrukcióban az ellenzékiek csak kiscicaként viselkedtek a 100 évvel korábbi honatyáinkhoz képest – mondta Rajcsányi, aki szerint Sólyom László ebben az esetben függetlenítette volna magát a helyzettől, és jogászi szemmel nézte volna meg a törvényt, hogy az érvényes-e. Rajcsányi szerint politikailag meg lehet magyarázni, miért írta alá Áder a törvényt, de a korábbi államfő másként járt volna el.