Péntektől újra lesz közvilágítás Esztergomban

2013. július 11. 19:54

Visszakapcsolják a közvilágítást pénteken Esztergomban, miután az önkormányzat csütörtökön kora délután megállapodott a szolgáltató cég felszámolóbiztosával, hogy az önköltségét jelentő áramdíjat folyamatosan fizetik – tájékoztatta Tétényi Éva független polgármester csütörtökön délután az MTI-t.

2013. július 11. 19:54

A polgármester nyilatkozatával egy időben Steindl Balázs, a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője közleményt juttatott el az MTI-hez, ebben hangsúlyozta, hogy a képviselő-testület pénzügyi bizottsága délelőtt egyeztetett a felszámolóbiztossal, és egyhangúlag megszavazták, hogy a város a viták rendezéséig „csak a szolgáltatás szűkített önköltségét fizeti ki”.

A városban a közvilágítást végző Tivi Kft. felszámolója hétfőn kezdte meg a világítás kikapcsolását, mert az önkormányzat 2013-ban még nem fizetett a szolgáltatásért. Mivel a Tivi Kft. korábban koncessziós eljárásban elvégezte a közvilágítás korszerűsítését, a lámpatestek és az izzók is a vállalkozás tulajdonában vannak, a kikapcsolás a lámpák kiszerelést jelentette.

Tétényi Éva tájékoztatása szerint, az általa vezetett tárgyalások alapján az önkormányzat és a felszámoló közösen szakértőt bízott meg, aki meghatározza a világítás működéséhez szükséges áramdíjat. Ezt az önkormányzat jogfenntartással megfizeti, a felszámoló pedig gondoskodik róla, hogy az önkormányzat pénze az áramot biztosító céghez kerüljön. A polgármester ismertetése szerint a társaságnak szerződés szerint tételes elszámolást kellett volna adnia a beruházási- és az áramdíjról, azonban a legutóbbi, több millió forintos számlára is csak annyit írtak, hogy „Közvilágítás – 1 darab”.

A Tivi Kft. továbbá nem a szerződésben és a céget hitelező bankkal kötött megállapodásban szerepelő számlaszámra kérte a díjat. A város ezért nem fizetett a szolgáltatásért – tette hozzá Tétényi Éva. A polgármester elmondta, a helyzet rendeződéséről tájékoztatta a rendőrséget és a polgárőrséget, valamint a városba vezényelt készenléti rendőri szerveket. Amíg a közvilágítás helyre nem áll, a rendvédelmi szervek fokozott jelenléttel ügyelnek a közbiztonságra. Tétényi Éva elmondta, a Tivi Kft.-vel kötött szerződést Meggyes Tamás volt fideszes polgármester 2008-ban megpróbálta felmondani, de az ügyben eljáró választott bíróság az önkormányzat keresetét elutasította.

A társaság 12 évre szóló koncessziós közvilágítási szerződésében 232 millió forintos beruházási érték szerepel. Az önkormányzat szerint a futamidő végéig 1,5 milliárd forintot kell kifizetni, a Tivi Kft. viszont 2,3 milliárddal számol. A felszámoló és a város érdeke, hogy rendbe tegyük ezt a bíróság által felbonthatatlannak ítélt szerződést, hogy világos legyen Esztergom miért és mennyit fizet” – tette hozzá a polgármester.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. július 12. 06:12
"...Tétényi Éva független polgármester..." ugyan mitől független? Esztergom lakosságától? Tisztességtől, erkölcstől? Mitől?
Békafa őrnagy
2013. július 12. 02:08
http://www.kepfeltoltes.hu/view/130712/aa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Békafa őrnagy
2013. július 12. 01:54
Az Oválisfejű a minél rosszabb, annál jobb játékot játssza. Amikor pudvás seggét ráhelyezi a miniszterelnöki bársonyszékra, az országhatárokon belül mindenütt lekapcsolják a villanyt, gázt, távfűtést, a kölkök nem kapnak uzsonnát a napköziben, a segilyesek, nyuggerek hiába várják a postást: adósok vagyunk. Az elszabadult indulatok pedig - szerinte - jól hoznak a maszopszadeszrabbik konyhájára. Remélem, van B-tervünk.
Békafa őrnagy
2013. július 12. 01:49
Erdő Péternek külön gratulálok Kormányzatinegyed Villanyleó Évikéhez. Gondolom imába foglalják a nevét három éve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!