„Szigorúan bizalmas” dokumentumok a volt MSZP-székházban

2013. július 17. 10:08

Kommunista pártlistákat, pártstatisztikákat, illetve szigorúan bizalmas adatokat találhat az, aki elmegy az MSZP volt székházába.

2013. július 17. 10:08

Az atlatszo.hu munkatársai bementek a volt MSZP székházba, ahol rengeteg korábbi politikai anyagot találtak a rendszerváltás előttről és utánról is. A Köztársaság téri, ma már II. János Pál pápa téri volt székházában több tízezer egykori MSZMP tag adatait tartalmazó mikrofilmek is vannak, a teljesen lerabolt, őrizetlen, lakatlan épületben. 

A székházat télen a hajléktalanok és színesfém tolvajok vették birtokukba, ahol „szigorúan bizalmas” jelzéssel ellátott egykori pártstatisztikák és a személyes adatokat is tartalmazó tagsági könyvek befotózott filmtekercsei is megtalálhatóak. Ezek mellett szocialista könyvek, kampányanyagok, tanulmányok is fellelhetőek, ahol az MDP, az MSZMP és az MSZP vezetőinek dokumentumait is tárolják. Az irattárban található okmányoknak, iratoknak, feljegyzéseknek történelmi jelentőségük is lehet. Ez mellett azonban az otthagyott iratok adatvédelmi és jogi aggályokat is felvetnek.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2013. július 18. 07:33
Ez a politikai egylet akarja az ország kormányzását végezni? A saját munkájukat nem tudták ellátni, egymásra tolják a felelősséget. Ez a történet is jól bizonyítja a felelőtlen magatartást és így nem lehet csodálkozni, hogy a 8 éves kormányzásnak bukta lett a vége. „Az MSZP-nél nem nyilatkoztak, arra hivatkozva, hogy a székházeladást nem a mostani vezetés intézte, hanem Gyurcsány Ferencék. A Demokratikus Koalíciónál sem kívántak nyilatkozni, szerintük nem rájuk tartozik ez az ügy.” A vizsgálat csak akkor ér valamit, ha a felelősség megállapítását felelőségre vonás is követi, amelyre kevés esélyt látni. Vajon ilyen adatkezelési metodikával milyen fontos iratok semmisülhettek meg a 90 előtti és ezt követő irattári anyagból. Vajon milyen mértékben megbízhatók az ügynökakták? Mennyi a hiányzó és mennyi az amelynek valódisága nem bizonyítható? Vajon lehet e vizsgálni, hogy milyen iratok hiányoznak, s ennek mi az oka, ki a felelős? „Az adatvédelmi hatóságnál vizsgálatot indítanak, miután ma már bejelentés is érkezett hozzájuk. „Amennyiben személyes adatok vannak, tagkönyv, névsor, azonosítani lehet a személyt, jogellenes adatkezelésnek minősül, az adatkezelőnek a szükséges biztonsági intézkedéseket meg kell lépni, hogy a személyes adatokat megvédjék” – mondta el Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke. Azt fogják megvizsgálni, hogy mi lett az iratok sorsa, sőt azt is megnézik, hogy mi lett a többi dokumentummal, amit a székházban hagytak. Arra is kíváncsiak lesznek, hogy kinek a felelőssége az, hogy az eladott székházban gazdátlanul ott maradtak ezek a dokumentumok.” Idézetek forrása: http://www.atv.hu/belfold/20130717-parttagkonyvek-az-mszp-szekhazban-peterfalvi-vizsgalatot-indit
Berecskereki
2013. július 17. 20:42
„Szigorúan bizalmas” dokumentumok a volt MSZP-székházban Lehet, hogy Kovács László "Hogyan merjünk kicsik lenni" tanulmánya is előkerül, Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával egyetembe? ;-)
kamasuka
2013. július 17. 20:14
Az MSZPsek Vadai mellett ezek szerint Zimány Lindára verték ...
szalámis hegedű
2013. július 17. 19:02
Nem hiszem, hogy kiderülne a fideszesek MSZMP-s múltja, hiszen voltak közöttük nyilasok is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!