Orbán mellé állt a korrupció miatt távozó cseh exkormányfő

2013. július 08. 21:11

Petr Necas cseh exminiszterelnök kijelentette: mély csalódást érez, és nagyon csodálkozik azon, ahogy az Európai Parlament Magyarországgal szemben eljárt. Szerinte nem az EP feladata arról dönteni, sérültek-e az alapjogok Magyarországon.

2013. július 08. 21:11

A cseh exkormányfő, aki hétfőn nyilatkozatban reagált a Magyarországot bíráló Tavares-jelentés elfogadására, leszögezte: nincs kétsége afelől, hogy Magyarország demokratikus állam, ugyanakkor kétségesnek tartja, hogy legitim-e az EP határozata. „Elfogadhatatlan, hogy bármiféle parlament egyszerű többséggel politikai döntést hozzon arról, hogy egy államban betartják-e vagy sem az alapjogokat. Elsősorban azért, mert egy ilyen döntés semmi esetben sem lehet politikai” – jegyezte meg Necas.

Az EP eljárása Necas szerint azt a látszatot kelti, mintha az Európai Unió (EU) ezen testületének az volna a célja, hogy helyettesítse az EU-ban meglévő klasszikus hatalommegosztást valamiféle EP-felügyelettel. „És nemcsak az uniós ügyekben, hanem az egyes tagállamok ügyeiben is. Ilyen szempontból az érintett (Tavares) jelentés rendkívül veszélyes precedenst jelent” – állította a miniszterelnök, aki három év után a héten távozik tisztségéből kabinetfőnökének korrupciós botránya miatt.

Necas nyilatkozatával kiállt Budapest mellett, s azt hangoztatta, hogy nem az EP feladata arról dönteni, sérültek-e az alapjogok Magyarországon. Rámutatott: Csehországban sem a parlament, hanem az alkotmánybíróság feladata az alapjogok védelme az állam esetleges beavatkozása ellen. Necas szerint a Tavares-jelentés nem tartalmaz semmiféle konkrét példát az EU-ban érvényes alapjogok magyarországi megsértésére. Kuriózumnak minősítette az alkotmánybírósági jogkör gyengítésének bírálatát egy olyan helyzetben, amikor több EU-tagállamban ez a testület nem is létezik.

Összesen 201 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pedroamigo
2013. július 09. 09:38
A korrupcióba belebukot Necas ugat az EP karaván halad. Az is önmagáért beszél, hogy csak egy éppen bukott exkormányfő állt ki közép-európa legnagyobb bolsija mellett...
peninsulavaldes
2013. július 09. 00:44
elnézést
pityesz74
2013. július 08. 23:17
Ápropó, Gyurcsány miért nincs még sitten amikor a valamikori háza tájéka már lebukott? Jaaaa mert szegény nem tudott róla hogy mit művelnek a környezetében mi? De hát ő volt a banda fasza!! Akkor hogy is van ez a Cseh elnökkel? Neki tudni kellett mindenről? Megint az a mocskos kettős mérce?
pityesz74
2013. július 08. 23:06
ÁÁÁÁÁÁ cseppet sem feltűnő ahogy próbálják Brüsszelben lejáratni a jobboldali pártokat azok a baloldali szemétládák, akik egész Európát oda juttatták ahol tart hazánkkal együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!