Nem tartja magát bűnözőnek a romagyilkosságok egyik vádlottja

2013. július 24. 11:00

Augusztus 6-án lesz elsőfokú ítélet a hat halálos áldozatot követelő, romák elleni támadások ügyében. Szerdán az utolsó szó jogán az első és másodrendű vádlott nem mondott semmit, a harmadrendű vádlott ártatlanságát hangoztatta, míg a negyedrendű vádlott azt mondta: bűnös, de nem bűnöző, a két dolog között pedig szerinte óriási a különbség.

2013. július 24. 11:00

Az utolsó szó jogán K. Árpád és testvére, István a szerdai tárgyaláson semmit nem kívánt előadni, a harmadrendű vádlott, P. Zsolt az ártatlanságát hangoztatta. Cs. István negyedrendű vádlott valamivel hosszabban beszélt. Azzal kezdte, hogy az eljárás során négy vádlója volt, az ügyész és három vádlott-társa. Majd azt hangsúlyozta, hogy mindvégig az igazat mondta, bár talán védhette volna hangosabban az igazát, de az eljárás során elfáradt. Elfúló hangon hozzátette: bízik abban, hogy a bíróság nála jobban észlelte mindezt, és értékelni fogja. Cs. István magáról – édesanyja sajtónyilatkozatára hivatkozva – azt mondta: bűnös, de nem bűnöző. A két dolog között óriási a különbség – tette hozzá.

A négy vádlott utolsó szó jogán előadott rövid nyilatkozatait követően a bírói tanács elnöke elmondta: bonyolultabb ügyekben van lehetőség arra, hogy elnapolják az ítélethirdetést. Jelen ügyben Miszori László tanácselnök augusztus 6-ára tűzte az elsőfokú határozat kihirdetését. A tanács elnöke fontosnak tartotta közölni azt is, hogy a vádlottak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a 13 nap múlva esedékes határozathirdetésnek. A négy vádlottnak augusztus 21-én a törvény erejénél fogva megszűnik négy éve tartó előzetes letartóztatása, ha addig nem születik meg az elsőfokú döntés.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

A vád szerint a négy férfi 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadt fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben azok felgyújtott házukból menekültek.

A 2011. március 25-én kezdődött elsőfokú büntetőperben az ügyészség K. Árpád elsőrendű, K. István másodrendű és P. Zsolt harmadrendű vádlottat ötszörösen minősülő – aljas indokból, előre kitervelten, több ember sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett – emberöléssel vádolja tettesként, továbbá fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással és lőfegyverrel való visszaéléssel. Mindezért az ügyész e három vádlottra idén tavasszal perbeszédében tényleges életfogytiglant kért, míg a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő, és ezzel a minősített emberölések bűnsegédi magatartását megvalósító Cs. Istvánra határozott időtartamú fegyház kiszabását indítványozta.

Az ügyész perbeszédében korábban elhangzott: több vádlott vallomásaiból is megállapítható, hogy az úgynevezett „cigánybűnözéssel” szembeni fellépéssel érvelve adtak felmentést maguknak a mindenkire érvényes normák betartása alól. A vád szerint az elkövetők rasszista indíttatásból hajtották végre cselekményeiket, volt, ahol éjjel rágyújtották a házat az alvó roma családra, majd az udvaron lesben állva a lángok közül gyermekeivel a karján menekülő apát a kisfiával együtt agyonlőtték, egy másik éjszakai támadásnál pedig álmában több lövéssel kivégeztek egy özvegyasszonyt, leányát pedig életveszélyesen megsebesítették. Az ügyészség szerint az elkövetők a támadássorozatban összesen mintegy 80 lövést adtak le és tucatnyi gyújtópalackot hajítottak romák otthonaira, amivel összesen mintegy félszáz ember életét veszélyeztették, a hat halálos áldozat mellett volt öt életveszélyes és öt súlyos sérült is, köztük nők és gyerekek.

 A vádlottak ugyanakkor tagadták bűnösségüket a gyilkosságok, személyi sérüléssel járó cselekmények ügyében, és e vonatkozásban mindegyik védő ügyfelének felmentését kérte. Korábbi perbeszédében a negyedrendű vádlott ügyvédje arról beszélt, hogy védence legfeljebb bűnpártolást követett el egy vagy két támadásnál, amelyért elegendő büntetés négy éve tartó előzetes letartóztatása.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mákos lecsó
2013. július 24. 14:52
Nem történt más, minthogy három hülye gyereket túlságosan megfertőzött az akkor éppen feltörekvőben lévő szélsőjobbos ideológia. (Akkoriban a csapból is a magyar gárda, meg a jobbik folyt, és némelyek már új világrendet vizionáltak) Most meg csodálkoznak, hogy cigányt ölni éppen olyan bűn, mint magyart. Az emberölésnek vannak minősített esetei, úgy mint -különös kegyetlenséggel, -előre megfontolt szándékkal, -nyereség vágyból, -aljas indokból, -több emberen elkövetett. Ha ezekből kettő megáll, - márpedig itt valószínűleg megáll - garantált a fekvő nyolcas.
Válasz erre
1
0
Maccabi Budapest
2013. július 24. 12:35
Nem hiszem, hogy ezek a tiszta tekintetu fiatalemberek gyilkoltak volna, de Orsosek valakit mindenkeppen el akartak itelni !
Válasz erre
2
4
DFK
2013. július 24. 12:34
Szerencse, hogy már van tényleges életfogytiglan. Mert gyilkosnak más nem járhat.
Válasz erre
2
2
Fakuttya
2013. július 24. 12:21
A zámolyi romák strasbourgi útjához egy jeruzsálemi egyetemi történelemtanár, Katz Katalin 4000 dollárral járult hozzá - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Krasznai. A szóvivő elmondta, hogy Katz Katalin neves roma holokausztkutató http://www.origo.hu/itthon/20000805jeruzsalemi.html
Válasz erre
2
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!