Tóth András, az Antenna Hungária (AH) kommunikációs vezetője arról számolt be, hogy az AH 25 milliárd forintot fordított a digitális átálláshoz kapcsolódó fejlesztésekre. Az AH az NMHH kérésére az év végéig 25 új átjátszó adót állít működésbe, így azok száma 90-re bővül. Az első hat új digitális átjátszó augusztus 1-jétől kezd működni.
A lekapcsolás érintettjei azok, akik jelenleg kizárólag a három országos tévéadást látják, vagyis az M1, az RTL Klub és a TV2 adását. Ők digitális vétellel további négy csatornát foghatnak ingyenesen: az M2, a Duna, a Duna World és az Euronews adását. Tóth András elmondta, hogy míg eddig az M1 adását a lakosság 97 százaléka, a két országos kereskedelmi adót pedig 86 százaléka láthatta ingyenesen, a MinDig TV-n keresztül már a lakosság csaknem 99 százalékához eljutnak a digitális adások. Beszámolt arról is, hogy az AH továbbfejleszti digitális földfelszíni szolgáltatásait és csatornakínálatát is bővíti.
Szerdán 12 óra 30 perckor az ország 14 megyéjében megszűnik az analóg földfelszíni televíziós műsorszórás.