Hat repülőre kötött lízingszerződést a Sólyom Airways

2013. július 16. 19:51

A légitársaság vezetője az MTI-nek elmondta: a Sólyom Airways már szerdán reggel beköltözik irodáiba a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, és még augusztusban megkezdi a jegyek értékesítését járataira.

2013. július 16. 19:51

A Sólyom Airways hat repülőgép lízingelésére írt alá szerződést Londonban – közölte Vágó József, a légitársaság vezetője kedden az MTI-vel, hozzátéve, hogy még augusztus 20-a előtt Budapestre érkezik az új magyar légitársaság első gépe. Vágó József kiemelte, hogy a Sólyom Airways már szerdán reggel beköltözik irodáiba a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, és még augusztusban megkezdi a jegyek értékesítését járataira. Arra a kérdésre, hogy mikor indul az első járatuk, Vágó József elmondta: az indulás nem csak rajtuk múlik, a gépek üzembe helyezése és magyar lajstromba vétele a légügyi hatóság feladata. „Mi a magunk részéről az első gépet idehozzuk augusztus 20-a előtt, folyamatosan bejön a hat gép, és szeretnénk velük minél hamarabb elindulni” – fogalmazott Vágó József.

A Sólyom Airways 6 repülőgéppel indul el még az idén, de 2017-re már 50 gépes flotta szerepel a terveikben – mondta Vágó József, aki jelenleg is Londonban tartózkodik. Az MTI kérdésére jelezte: további gépek lízingelése kapcsán újabb tárgyalásokat folytat. Kifejtette: felkínálják a kormányzatnak, hogy augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából a légi parádén átrepülnek az első géppel a Duna felett. Charterjáratok és menetrend szerinti járatok indítását is tervezik, elsősorban európai, azon belül pedig alapvetően nyugat-európai célpontok felé – fűzte hozzá. Vágó József szólt arról is, hogy a hat repülőgép üzemeltetéséhez a kezdéskor 350-400 munkatárssal kell rendelkezniük, de egy hónapon belül 700-ra növelik alkalmazottaik számát. Az utaslétszámot 2014-ben 3 millió, 2017-re pedig már 8 millió utasra becsülte.

A légitársaság vezetője elmondta, hogy egyesült arab emirátusokbeli és ománi befektetők finanszírozzák a működést, de maga a Sólyom Airways három magyar magánszemély tulajdonában van, ők hárman finanszírozták – több száz millió forintos beruházással – a társaság eddigi indulását és működését. Kiemelte, hogy a társaságban az államnak „semmiféle közreműködése nem volt eddig, és nem is lesz (...), az állam nem lesz tulajdonos”. Vágó József azt is megerősítette, hogy a Sólyom Airways az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft.-re és a korábbi Malév földi kiszolgáló cégére, a Malév Ground Handling Zrt.-re is vételi ajánlatot nyújtott be, erre a tulajdonos magyar államtól még nem kapott visszajelzést.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a Légügyi Hivatal vizsgálja a Sólyom légitársaság alapítására benyújtott kérelmet, és erről határozatot hoz. Ismertették: légitársaság alapításához két alapvető hatósági engedély szükséges: egy üzemben tartási és egy működési engedély, de kell egy műszaki alkalmassági engedély is. A Sólyom légitársasággal kapcsolatos hatósági eljárások folyamatban vannak, azonban kereskedelmi légi személyszállításra jelenleg nem rendelkezik engedéllyel a társaság – közölte az NKH. Hozzátette, a hatósági eljárások szakszerű lefolytatása körülbelül 90 napot vesz igénybe, de a tényleges engedélyezés ideje nagyban függ attól, hogy a kérelmező az előírt dokumentumokat megfelelő tartalommal és szakmaisággal terjeszti-e be a hatóságnak.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nomine
2013. július 17. 10:16
engem csak az érdekelne, miért kell már napok óta egy magáncég-ről megnyilatkozni minden ratyi ballib megmondóembernek a médiában? nem is az ő pénzük van kockáztatva, akkor meg mi a fax közük van ezzel kapcsolatban bármihez is? ha nem tűnt volna fel nekik, akkor 2-300 munkahely ellen drukkolnak!!! komolyan nem értem
atila68
2013. július 17. 08:47
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/a_halozat_tagja_volt_az_izraeliek_gepeit_beengedo_legugyi_igazgato.html
=nessuno=
2013. július 16. 23:00
Miben más a Wizzair-től? Magyarosabb a neve?
hümmögő
2013. július 16. 22:21
Ki tudja, hogy mi is ez a Sólyom Airways? Ki áll mögötte? Az állam benne van e, vagy csak egy társaság leányvállalata és tapsol erre a hülye magyar! Hm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!