Betesz az útdíj a sertéságazatnak

2013. július 10. 12:44

Már nem tudják továbbhárítani az útdíjat az állattartók, így a sertéságazat vesztesége akár 20-30 százalékkal is tovább nőhet. Az élőállat-szállítás ugyanis nem került be az e-útdíj kedvezményezetti körébe.

2013. július 10. 12:44

Az e-útdíj bevezetése 20-30 százalékkal növeli a sertésszállítás költségeit, ami tovább növeli az ágazat veszteségét, mivel az állattartók nem tudják tovább hárítani azt – mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára szerdán az MTI-nek. Hozzátette: a helyzet azért tűnik megoldhatatlannak, mert a termelők a költségnövekedést nem tudják áraikban érvényesíteni és a feldolgozók sem tudják az átadási áraikban ezt továbbszámlázni a kereskedőknek. Így az ágazat évek óta halmozódó vesztesége tovább nő.

Menczel Lászlóné emlékeztetett arra, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben a kedvezményezetti körbe nem került bele az élőállat-szállítás az e-útdíj bevezetésekor. Rontja a helyzetet, hogy az utóbbi időben több feldolgozóüzem is beszüntette működését, és így a megnövekedett szállítási távolság tovább növeli a költségeket – hangsúlyozta a VHT titkára. Mindez pedig azzal járhat, hogy a tenyésztési kedv tovább csökken, a jelenleg 30-40 százalék körüli feketegazdaság aránya viszont tovább emelkedik a szektorban – tette hozzá.  Ezért a VHT a baromfi- és tejágazat szakmai szervezeteivel együtt közösen kéri az e-útdíj mezőgazdasági kedvezményezetti körének felülvizsgálatát, kitterjesztését. A szakmai szervezetek álláspontja ugyanis az, hogy a kormány döntése hátrányosan érinti mindazokat a vállalkozásokat, amelyek haszonállatok tartásával és feldolgozásával foglalkoznak.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. július 10. 21:15
Az útdíjnak gyakorlatilag köze sincsen a sertéságazathoz. Minimális mértékben, kb. ezrelékben mérhető a felvásárlási költség változása. Ha egyáltalán beindul a felvásárlás. A nagy baj ott van, hogy a hízókat ma gyakorlatilag nincs kinek eladni. De ennek nem az útdíj az oka, hanem az, hogy a húsipar kiiktatja a gazdákat, és elsősorban a nagyüzemekkel működik együtt.
pedroamigo
2013. július 10. 13:01
Vmit tenni kell mert ha drágább lesz a vasárnapi rántott karaj patak vér fog folyni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!