Az EMMI elítéli a támadást, a rendőrség vizsgálódik

2013. július 07. 17:33

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megdöbbenéssel értesült arról, hogy Derdák Tibort, Orsós Jánost és társukat szombaton a Budapest Pride felvonulás után ismeretlenek bántalmaztak. A rendőrség azt vizsgálja, tényleg megütötték-e őket.

2013. július 07. 17:33

Az EMMI közleménye hangsúlyozza: minden olyan esetet mélységesen elítélnek, amikor egy demonstráció résztvevőit bántalmazzák, függetlenül attól, hogy a megmozdulással egyetértenek-e vagy sem. A közleményt azzal zárják, bíznak benne, hogy a rendőrség mindent megtesz a tettesek kézre kerítéséért.

A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) szombat délután azt közölte az MTI-vel, hogy három tagjukra támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál a Budapest Pride felvonulást követően. A SZEMA közleménye szerint a szervezet három tagját 30 rasszista, egyenruhás neonáci megtámadta, akik »cigány buzik!« felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a támadókat hagyta elmenni. A hírek szerint Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím közösség vezetőjét, Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját és egy harmadik társukat támadták meg. Derdák több helyen is azt mondta: a támadás után egyikük látleletet vetetett fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délután kiadott közleménye szerint a BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat órát követően elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen. A szövegben azt írják: a három férfi egybehangzóan azt közölte a Szent István körúton a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. július 08. 11:36
Mocskos neonáci az, aki nem fartúró!!!
polnemkor
2013. július 08. 10:00
"életszerű"
polnemkor
2013. július 08. 09:59
Valóban igen "életszerő" sztori: "A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) szombat délután azt közölte az MTI-vel, hogy három tagjukra támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál a Budapest Pride felvonulást követően. A SZEMA közleménye szerint a szervezet három tagját 30 rasszista, egyenruhás neonáci megtámadta, akik »cigány buzik!« felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a támadókat hagyta elmenni. A hírek szerint Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím közösség vezetőjét, Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját és egy harmadik társukat támadták meg. Derdák több helyen is azt mondta: a támadás után egyikük látleletet vetetett fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délután kiadott közleménye szerint a BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat órát követően elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen. A szövegben azt írják: a három férfi egybehangzóan azt közölte a Szent István körúton a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt." Ezt a blődlit fogják most ragozni heteken, hónapokon át és ez fog szerepelni az AI éves jelentésében Magyarországról és az usákok által kiosztott éves bizonyítványunkban is? Nincs az a legostobább, legátlátszóbb hazugság, amire ezek ne tudnának építkezeni? :(
Moses Hess
2013. július 08. 05:35
Ez a két buzeráns idióta, akkor is hazudik, ha kérdez. Selejt embeek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!