A 2017-es junior úszó vb már a miénk

2013. július 16. 13:46

A Nemzetközi Úszó Szövetség kedden úgy döntött, hogy Budapest rendezheti a 2017-es junior úszó világbajnokságot. A 2021-es felnőtt úszó vb helyszínéről – amelyre szintén pályázott Budapest – pénteken döntenek majd.

2013. július 16. 13:46

Budapest rendezi a 2017-es junior úszó-világbajnokságot a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának keddi döntése alapján. Gyárfás Tamás, a magyar szövetség (MÚSZ) elnöke – aki egyben a vezetőtestület tagja – arról is tájékoztatta kedden az MTI-t, hogy a 2015-ös junior vb-nek Szingapúr lesz a házigazdája.

A Barcelonában ülésező vezérkar a terveknek megfelelően pénteken dönt arról, hogy ki rendezheti a 2019-es és 2021-es felnőtt úszó-, vízilabda, nyílt vízi-, műugró-, toronyugró- és műúszó-világbajnokságot. Budapest a 2021-es eseményre kandidál. Japán és Kína visszalépése után Magyarország mellett a Koreai Köztársaság, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán maradt versenyben. Gyárfás szerint 2019-ben a dél-koreaiak, 2021-ben pedig a magyarok lesznek a rendezők. A MÚSZ elnöke úgy látja, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán számára az lenne a legkedvezőbb, ha a másik két pályázó erejének ismeretében szintén visszalépne.

Gyárfás Tamás a múlt héten úgy nyilatkozott: lemond a MÚSZ elnöki posztjáról, ha a magyar főváros nem nyeri el a rendezés jogát. Akkor utalt arra is, hogy a FINA elnöke, Julio Cesar Maglione budapesti látogatásakor jelezte, ha a magyar főváros 2017-ben a junior világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a dohányárusító DROGKERESKEDŐ
2013. július 16. 14:14
nem értem mi a szarért a FOCIT pénzelik az úszás sokkal egészségesebb sport, a népegészségügy is jobbnajárna vele és láthatóan nmezetközi szinten is az úszást vizilabdát tudjuk magas fokon művelni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!