Reding cáfolja a Magyar Nemzet állításait

2013. június 19. 18:25

Nyilvánosan cáfolta szerdán a neki tulajdonított állításokat a magyarországi választásokkal kapcsolatban Viviane Reding, az Európai Bizottság alapvető jogokért és igazságügyi kérdésekért felelős biztosa.

2013. június 19. 18:25

Reding az Európai Parlament állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának tagjaival igazságügyi kérdésekről egyeztetett, amikor szóba került, hogy milyen kijelentéseket tulajdonított neki a Magyar Nemzet névtelenséget kérő bizottsági forrásokra hivatkozva.

Azok az idézetek, amelyeket olvasok, hogy állítólag én mit mondtam a Bilderberg-konferencián, a leghalványabb kapcsolatban sem állnak a valósággal” – jelentette ki az ezt érintő kérdésre válaszolva a bizottság luxembourgi alelnöke.

A Magyar Nemzet kedden tette közzé azt az értesülést, amely szerint Viviane Reding igazságügyi biztos, az EB alelnöke pár hete az angliai Hertfordshire-ben tartott, zártkörű Bilderberg-találkozón úgy nyilatkozott, mindent megtesz, hogy gyengítse a jövő évi magyarországi választások eredményének legitimitását arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat.

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2013. június 20. 15:45
Az a valószínű, hogy az egész Reding ellen megy, ugyanis sokaknak tele van tökük ezzel kotkodácsoló öntelt tyúkkal.
catalina9
2013. június 20. 15:01
Hát így megy ez progresszívéknál. Bizonyára ki akarták próbéni Reding belevalóságát és szimuláltak egy helyzetet, "hogyan buktatná meg Orbánt" ő meg rögtönzött egy hadműveletet. Berecskereki 2013. június 20. 13:55 "Valószínűleg azért is rendelték....", s így nagyon hasonlít a korábbi estre. "Az 1991-es Baden-Badenben tartott tanácskozáson részt vett egy addig hazáján kívül ismeretlen amerikai kormányzó, William Jefferson Clinton, akinek sem politikai, sem pénzügyi hatalma nem volt jelentős. Kevesebb mint három hónap múlva pártja elnökjelöltje lett, s másfél év múlva beiktatták, mint az Egyesült Államok elnökét." Az csak természetes, hogy ez csupán a véletlen műve. ;-)
catalina9
2013. június 20. 11:10
Pinter68 [Hozzászóló kiszűrése] 2013. június 20. 10:51 Mert a Viktorék után, akik veszett kutya módjára már mindenkibe, DE MINDENKIBE, belemartak, ..." Olvasson Pinter: Fidesz: 49% MSZP: 25% Van még kérdés?
catalina9
2013. június 20. 11:08
" Pinter68 [Hozzászóló kiszűrése] 2013. június 20. 10:51 Kár, hogy a Mesterházy mondanivalója nem erről szól. ...." Ja, mint az öszödi beszéd, több ezren próbálták magyarázni már, hogy miről szól. Nem kell magyarázni elég meghallgatni. Na még egyszer: Nem régen Újlipótvárosban összeült Mesterházy hasafi a liberális "értelmiség" krémjével...Hellerrel, Vágóval stb. és imígyen szólt: "A bizalom szerintünk hamarabb helyreállítható, mint egy normál helyzetben, mert utáljuk annyira az Orbán-kormányt, hogy van egyfajta fogadókészség Európában arra, hogy segítsenek Magyarországnak, ha büntetni nem tudnak, akkor legalább tudjanak NEKÜNK SEGÍTENI, tehát én ebben, a bizalom helyreállításában optimistább vagyok a menetrendben."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!