PM: Veletek vagyunk, Taksim tér!

2013. június 23. 17:42

Flashmobbal (villámcsődület) egybekötött demonstrációt tartott a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnap a Külügyminisztérium előtt, ahol a török kormány tüntetőkkel szembeni fellépése ellen tiltakozott. A rendezvényen Scheiring Gábor, a PM politikusa arról beszélt: nemet mondanak az erőszakos hatalomgyakorlásra, történjen az Törökországban vagy Magyarországon.

2013. június 23. 17:42

Scheiring Gábor azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Németh Zsolt külügyi államtitkár is támogatásukról biztosították azt a török kormányt, amelynek a fellépése következtében már négy halálos áldozata és több mint hétezer sebesültje van az országban tartott demonstrációknak.

A politikus szerint a mostani eset hátterében vagy az áll, hogy Orbán Viktor és Németh Zsolt „valóban ezt gondolja a jól működő demokráciáról”, vagy pedig az, hogy „cinikusan képesek” saját elveikkel szemben is támogatni egy kormányt, ha ezáltal „haszonhoz juthatnak, mint ahogy Azerbajdzsán esetében”.

Ezt követően a flashmob néhány tucat résztvevője többi között „Nem Erdoganra, Nem Orbánra!”, továbbá a tüntetések egyik helyszínére, az isztambuli Taksim térre utalva „Veletek vagyunk, Taksim tér!” transzparensekkel vonult fel. Emellett látható volt „Támogatom a török tüntetőket”, „2006 Budapest = 2013 Törökország”, illetve a „Fidesz ne adja el a becsületünket!” felirat is volt a tüntetők kezében.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai tárgyalásai után az MTI-nek Ankarából úgy nyilatkozott: a magyar kormány bízik a török demokrácia erejében, és támogatja az ankarai vezetést a belpolitikai fejleményeket illetően. Az utcai demonstrációk, a belpolitikai események látványosan igazolják, hogy Törökország működő demokrácia – jelentette ki a magyar politikus.

Németh Zsoltot többen is bírálták kijelentéséért. A bírálatokkal kapcsolatban csütörtökön a külügyi államtitkár az MTI-nek azt mondta: a török kormány bocsánatot kért a rendőri túlkapásokért, és tárgyalásokat kezdett a tüntetés vezetőivel.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre: egyetért-e Németh Zsolt külügyi államtitkárral abban, hogy a török demokrácia jól működik, azt mondta, a magyar kabinet sok sikert kíván Törökország kormányának ahhoz, hogy stabilizálja a helyzetet, és folytathassa a megindított munkát, amellyel Törökország Európa egyik legsikeresebb országává válhat. Hozzátette: Törökországban szabad választásokon alapuló, demokratikus politika működik, annak minden előnyével és minden problémájával együtt.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Messire
2013. október 28. 23:59
Elképzelem a Seggring Gábort, amint harcol. Wehhehe.
Next adósság
2013. június 24. 18:43
Fél a nyugat, hogy csinálsz róluk egy rajzfilmet és más sem hiányzik már nekik mint egy rajzfilm. Prutty!
Next adósság
2013. június 24. 18:30
És mi van ha futballhuligánok, akkor a PM-nek egy öngól? Szerintem alakítsatok egy nemzetközi Jumurdzsák brigádot és menjetek ki megdönteni a törött kormányt, félszeműeket is bevehettek, meg mást is bevehettek. Prutty!
Toportyán tiszteletes
2013. június 24. 08:10
Jól sejtettem nem nő ezen a terepen az ellőtt jobb heréjűeknek,hiába agymosottak azért csak érzékeny még a jobb here volt helye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!