LMP: Horn a korszak egyik legfontosabb alakja volt

2013. június 19. 19:20

Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legjelentősebb személyisége volt, és a korszak azon kevés politikusai közé tartozik, akiknek a neve vélhetően megmarad a magyar történelemben – reagált a volt miniszterelnök halálhírére Schiffer András.

2013. június 19. 19:20

Az LMP társelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az egykori kormányfő politikafelfogásával és a rendszerváltozás előtti Magyarországhoz való politikai viszonyával nem tudott azonosulni. Azt viszont el kell ismerni – tette hozzá –, hogy Horn Gyula olyan vezető és miniszterelnök volt, aki kellő alázattal tudott viseltetni az egyszerű emberek iránt.

Nem magas lóról osztott igazságokat”, ehelyett fontosnak tartotta, hogy átérezze az őt választó közösség, az itt élő emberek gondolkodásmódját – jelentette ki Schiffer András. Horn Gyula kvalitásait és az emberek iránti alázatát a politikai különbözőségek ellenére el kell ismerni – mondta az LMP társelnöke, aki úgy összegzett: olyan államférfi távozott, aki „nem a percemberkék közé tartozott”.

Horn Gyula életének 81. évében szerdán hunyt el.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2013. június 19. 19:47
Ez szép volt, Bandi, benned nem csalódtam.
kuwiq
2013. június 19. 19:46
Azért se reagálok a tendenciózus hazugságokra. Mindenesetre látszik, honnan indult schiffer elvtárs.
freehckr
2013. június 19. 19:32
Rendszerváltás és Horn Gyula mint miniszterelnök... van egy kis „összeférhetetlenség” a történetben...
potyka
2013. június 19. 19:27
"Horn a korszak egyik legfontosabb alakja volt" Ezt nyilatkozza a lehet más a politika :D Váltsatok már nevet vazze :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!