A Szegedi Ügyvédi Kamarában tartott előadásán a jogtudós az Ab korábbi határozatait elemezve leszögezte, töretlen az az álláspont, hogy a testület nem vizsgálhatja tartalmi szempontból az alkotmányt, és a belső ellentmondások feloldására sincs lehetősége. Az Ab korábbi eseti döntéseiből azonban az következik – és az alaptörvény negyedik módosítása már rögzíti is ezt –, hogy a testület hatásköre kiterjed az alkotmányozás eljárásrendjére, azaz egy módosítás közjogi érvénytelenségét megállapíthatja a testület – közölte a szakember.
Az a rendelkezés, hogy az Alkotmánybíróság az alaptörvény legfőbb őre, fontos alkotmányos felelősséget ró a testületre – hangsúlyozta Holló András, aki úgy véli, az később derülhet ki, hogy ez a szerep konkrétan miben nyilvánulhat meg. A szakember szerint nem zárja ki semmi azt a lehetőséget, hogy az Ab megállapítsa az alaptörvény egyes rendelkezései közötti ellentmondásokat.