Májusban a foglalkoztatók összesen 36 300 új üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző hónaphoz képest mérséklődött, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva emelkedett. A legtöbb új munkaerőigény Budapestről és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. Összességében 2013. májusban 82 600 ezer álláshely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 41 ezer maradt betöltetlen. Az újonnan bejelentett munkaerőigények 62,2 százaléka támogatott álláshely volt.
Az év ötödik hónapjában 22 600 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkaadók, ez az előző hónaphoz képest 36,6 százalékos csökkenést, az előző év azonos időszakához képest 14,7 százalékos növekedést jelentett. A májusban bejelentett 13 700 nem támogatott munkaerőigény az előző hónaphoz és az egy évvel korábbihoz viszonyítva is növekedést mutatott: áprilishoz képest jelentősen, 14,1 százalékkal, tavaly májushoz képest pedig több mint 9 százalékkal nőtt.
Májusban 16 cég 1309 munkavállalót érintően jelentett be csoportos létszámleépítést. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 800, míg 2012 májusához képest 300 fővel nőtt.