A frakcióvezető-helyettes példa nélkülinek és a „felelőtlenség minősített esetének” nevezte az erről szóló, a kormány által a múlt héten benyújtott törvényjavaslatot. Ha elfogadják az indítványt, annak nyomán a stabilitás szempontjából megengedhetetlen káosz alakulhat ki – mondta.
Matolcsy György mind szakmai, mind etikai alkalmatlan egy ilyen összevont szervezet vezetésére – tette hozzá. A jegybankelnök tevőleges részese volt annak, hogy a 2010-es kormányváltás óta a forint árfolyama folyamatosan romlik és annak is, hogy „elszabadult az infláció”. A legújabb számok eközben azt mutatják, hogy csökkennek a Magyar Nemzeti Bank tartalékai – mondta Józsa István. Hozzátette: a pénzügyi szakterület a bizalomra épül, de „Matolcsy Györgynek ambivalens a viszonya a magántulajdon szentségéhez”.
Végül elmondta: a szocialisták nem tartanak kizártnak egy ilyen összevonást, de azt komoly szakmai egyeztetésnek kell megelőznie.