Bírálta az állami fenntartásba vételt is, ami szerinte túlzott centralizációt jelent. Osztolykán Ágnes szerint a legnagyobb hiba, ami az oktatásban történt az az, hogy nem a szakmaiságra helyezték a hangsúlyt. Egyetlen olyan intézkedés sem született, amelynél a szakmai érvek győztek volna a politika fölött. Példaként említette a mindennapos testnevelés ügyét, és azt a KDNP-s javaslatot, hogy két órát néptánccal lehessen kiváltani ezt.
Merev, avítt konzervatív ideológia van, és „ehhez varrták kabátként az oktatási rendszert” – fogalmazott. Szerinte ebben az országban az a baj, hogy régi rossz reflexek működnek, ezeket sem az egyének, sem a közösség nem tudja elhagyni. Nem a teljesítmény és a tudás határozza meg, honnan hová jut valaki és mit érhet el. Radó Péter azt mondta: az iskolai autonómia teljes megszüntetése okozza a legnagyobb kárt, és ez már középtávon minőségi romlást eredményez majd. Nem hisz olyan oktatáspolitikában, ami szelektál különböző társadalmi csoportok között – fűzte hozzá. Szerinte most dilettáns tobzódás zajlik az oktatáspolitikában, és annak legnagyobb betegsége, hogy oktatásról és nem a tanulásról szól.
Arról, hogy mit tennének másként, Osztolykán Ágnes azt mondta: nem lehet foglalkoztatásnövekedésről, versenyképességről beszélni oktatási reform nélkül. Nagyon fontos, hogy a fenntarthatóság és a zöld gondolatok fókuszában az oktatás álljon. Kunhalmi Ágnes kiemelte: korrekciós programra lenne szükség az oktatáspolitikában, ennek gazdasági és társadalmi feltételeit egyaránt meg kell teremteni. Hozzátette: a nemezeti alaptanterv megtanulhatatlan és megtaníthatatlan, azt teljesen meg kell változtatni. Sokkal lassabban kell írni-olvasni, és számolni tanítani a gyerekeket, nagyobb terepet kell adni a logikai készség, a tanulás képességének elsajátítására – sorolta. Mint mondta: vissza kell adni azokat a forrásokat, amelyeket az Orbán-kormány a rossz gazdaságpolitikája miatt elvett a rendszerből. Vissza kell adni továbbá az intézmények és a pedagógusok autonómiáját – szögezte le.