Gaal Gergely kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a szervezet ügyvezető elnöke és Hollik István alelnök az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: megnyugtatónak tartják, hogy olyan, az európai uniós elvárásokkal sem ellentétes törvényt fogadtak el, amely „talpalatnyi földet sem enged át a külföldi spekulánsoknak”, sőt, a zsebszerződésekkel kezükre jutott birtokokat is visszaveszi. Az elfogadott jogszabály véget vet annak az időszaknak, amikor szinte ingyen adtak bérbe állami földeket „a zöldbáróknak” – írták.
A földtörvény és a Földet a gazdáknak program – amelynek keretében az év végéig 200 ezer hektárnyi földhaszonbérletet hirdetnek meg – biztosítja a magyar gazdálkodók és a magyar föld védelmét, előnyben részesíti a helyben lakó gazdákat és a családi gazdaságokat, új lehetőségeket teremtve ezzel a fiatal magyar földműveseknek is – mutattak rá. Mint írták, a törvény megszavazásakor azonban a parlamentben úgy tűnt, hogy „az egyik ellenzéki párt az általa a nemzet templomának nevezett épületet összetévesztette a B-középpel”. Meggyőződésük, hogy a magyar választók józan többsége elutasítja „a politikai lármázás és botránykeltés” különböző formáit, amelyet „az ellenzék pártjai egymással versengve minden oldalon alkalmaznak”.