Novák: Rácz Sándor példát mutatott

2013. május 24. 15:11

A Jobbik politikusai szerint Rácz Sándor mindenki számára példát mutatott.

2013. május 24. 15:11

Rácz Sándort csütörtökön búcsúztatták a Szent István Bazilikában, Budapesten. Az N1TV-nek Novák Előd elmondta, „az ő élete rendkívül sok példát mutat” számukra. „Ő a huszonötödik születésnapján tudta meg, akkor hirdették ki azt az ítéletet, amelyben életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá. Így kellett huszonöt évesen a jövőbe tekintsen, és mégis, (…) rendkívül szép, hosszú életet éve megmutatta, hogy van még feladata egy olyan pesti srácnak, mint ő” – mondta a jobbikos politikus.

Novák örömét fejezte ki, hogy Rácz korábban vállalta a részvételt jobbikos rendezvényen is – a videóban részletek láthatóak Rácz Sándor beszédéből, amelyet a Jobbik tavaly decemberi megemlékezésén mondott el.

Murányi Levente, a Jobbik alelnöke Rácz Sándorról elmondta: „egész élete arról szólt, hogy ezt az eszmeiséget – amit ötvenhat, a magyar nemzeti szabadság, függetlenség, érdekképviselet” – működőképessé tegye. „Emellől egy percig nem tágított” – tette hozzá Murányi.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
közgép portása
2013. május 25. 08:08
Bizony nagyon hiányzott nekünk Rácz Úr, hiszen kiváló biodíszlet lett volna a mi látványos gyűléseink első sorában. Nem beszélve Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr magvas és előrelátó nagyívű, igaz és tartalmas beszédei alkalmával. Haragszom az estleges szövetségesünkre.
Baldur
2013. május 25. 07:31
Hogy vinnyog a sok jaffás, az öreg Jobbik szimpátiája miatt. .:-)))))))) Szebb Jövőt, zsidócsicskák !
geraz51
2013. május 24. 19:09
Rácz Sándor egy igazi hazaszerető remek ember volt .A politika girbe-gurba útjain már nem igazodott el.Kár,hogy a Jobbik kihasználta az idős ember jóhiszeműségét.Nyugodj békében Sanyi bácsi!
Moravek
2013. május 24. 16:08
Tollas Tibor: Sose szabadulva Rácz Sándornak hitéért és hűségéért Rab emlékeid, éhes farkasok, éjszakánkint vissza-visszatérnek. Feledni akarsz rémes árnyakat, de nyomon követnek börtönévek. Hiába hív a szárnyas szabadság, ajtó csapódik,fogoly vagy újra, belép az őr, torkod kiáltana, szabadon,de sose szabadulva. Ne még - sikoltod - élni akarok! Álmodban öklöd vered a falba, sajgó fájdalomtól ha fölébredsz, nem ismersz már elveszett magadra. Két part közt vergődsz öntudatlan, fojtó félelemtől fuldokolva, űzött vadként nyugalmat nem találsz, szabadon,de sose szabadulva. Megbocsátasz a gyilkosoknak is, kik nem bocsátják soha meg neked, hogy ártatlanul ők ítéltek el, hamis vádjukat hordja gyermeked. Életfogytig rabjuk így maradsz, bosszújuknak nincs mentő tanúja, nincs kegyelem, a múltat cipeled, szabadon,de sose szabadulva. Kiáltanod kell nap-nap azokért, kiket megöltek,elnémítottak. Így hiteles megbízóleveled, ők írták alá, a némák, holtak. Munkások vére üt rá pecsétet, hallgató föld lett szavuknak súlya, fölemelt fővel ők vezessenek, szabadon,de sose szabadulva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!