Módosítaná a szabálysértési törvényt a belügyminiszter

2013. május 10. 19:15

Egyebek mellett szabálysértési eljárások esetén is lehetne kártalanítani, illetve visszafizetni a már befizetett bírságot, ha megszüntetik az eljárást az elkövetővel szemben. Csökkenhet a fiatalkorúakra kiszabható pénzbírság maximuma is.

2013. május 10. 19:15

A kormány a szabálysértési eljárásoknál is megteremtené a kártalanítás és a visszafizetés lehetőségét, ha a jogerős döntést követő felülvizsgálat során az elkövetővel szemben megszüntetik az eljárást. Csökkenhet a fiatalkorúakra kiszabható pénzbírság maximuma. A szabálysértési törvény erről szóló módosítását pénteken terjesztette be a parlamentnek Pintér Sándor belügyminiszter.

Indoklásában arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság határozatai rámutattak: a jogszabály nem tartalmazza azt a büntetőeljárásban ismert gyakorlatot, hogy helye lehet a befizetett pénz- és helyszíni bírság visszafizetésének, illetve az elzárás és a közérdekű munka kiszabása miatti kártalanításnak, ha a jogerős döntést követő felülvizsgálat nem állapítja meg az elkövető felelősségét.

A javaslat csökkentené a tavaly elfogadott szabálysértési törvény alapján a fiatalkorúakra kiszabható pénzbírság maximumát: alapesetben ötvenezer, elzárással is szankcionálható szabálysértés esetén százezer forintra. Az indoklás szerint ugyanis a jelenlegi szabályozás – amely esetükben nem határoz meg a felnőttekre kiszabhatónál alacsonyabb összegű bírságmaximumot – túlságosan szigorú.

A módosítás kikötné, hogy nem szabható ki helyszíni szabálysértési bírság fiatalkorúval szemben, ha törvényes képviselője nincs a helyszínen. Pontosítaná továbbá a kormány, hogy amellett, hogy 16 éven aluliakra nem róható ki közérdekű munka, ők sem dönthetnek úgy, hogy a kiszabott pénzbírságot közérdekű munkára váltják át.

A törvényben is rögzítenék a rendőrség szolgálati szabályzatában meglévő lehetőséget, hogy a rendőr csak figyelmeztesse azt, aki olyan csekély súlyú szabálysértést követ el, ami miatt a helyszíni bírság kiszabása is szükségtelen.

Pintér Sándor emellett nagyobb lehetőséget adna a szabálysértési ügyek áthelyezésére. A törvény az elzárással is büntethető szabálysértések esetében ma is lehetőség ad erre, a mostani javaslat viszont minden szabálysértési ügyben megengedné, hogy a törvényszék elnöke az ügyek gyorsítása érdekében az illetékes helyett másik járásbíróságot jelöljön ki az eljárásra.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. május 11. 09:30
"Nem szabható ki helyszíni szabálysértési bírság a fiatalkorúval szemben, ha a törvényes képviselője nincs a helyszínen" - hát persze, hogy nincs a helyszínen, azért küldte a gyereket lopni,ne őt büntessék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!