Az Európai Unió napján és II. világháború európai befejezésének napján tartott megemlékezésen Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője beszédében kijelentette: a kormányzásra méltatlan és alkalmatlan Orbán-kormány csak néhány dologban hatékony, „a konfrontációban, az ellenségkeresésben, Magyarország lejáratásában és elszigetelésében”. Horváth Csaba azt mondta, az Orbán-kormány „harcot hirdetett mindenki ellen, aki felemeli hangját a kirekesztő politikájukkal szemben”. Harcolnak az Európai Unió, általában a Nyugat ellen; az Egyesült Államok, az ENSZ, a szomszédaink, a határon túli magyarok ellen is, ha ellenállnak az „orbáni akaratnak” – tette hozzá. Horváth Csaba kijelentette, hogy a következő választáson elzavarják a „félázsiai, antidemokratikus kormányt”. Hozzátette: 381 nap múlva létrehozzák az új, modern és normális Magyarországot. A béke, az együttműködés, a szolidaritás és a megértés társadalmat – jelentette ki.
Varju László, a DK politikusa, független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszere önkényuralom, ahol a rendszerváltás valamennyi értékét lerombolta anélkül, hogy bármit vissza tudott volna adni abból a kevés jóból, amit a Kádár-rendszer adott. Nem lehet kompromisszumot kötni a politikai maffiával - hangsúlyozta.