Bűnösnek találták és lefokozták Laborcot

2013. május 30. 09:44

Nyugállományú honvéd lett Laborc Sándorból, a polgári elhárítás egykori főigazgatójából, akit a Fővárosi Ítélőtábla egy zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson jogerősen is megfosztott dandártábornoki rendfokozatától. A Laborcot is érintő kémügyben bő egy hónap múlva hirdethetnek ítéletet – tudta meg a Magyar Nemzet.

2013. május 30. 09:44

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját kétrendbeli, társtettesként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt marasztaltak el, amelynek következtében másfél millió forint pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa május elején Laborc Sándort – számol be a Magyar Nemzet.

Mint az a Magyar Nemzet által megismert adatokból kiderül: az ügyszáma alapján szigorúan titkos minősítésű eljárásban a Gyurcsány-kormány idején a polgári elhárítás élére kinevezett, azóta már nyugállományú dandártábornokot első fokon a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa is bűnösnek találta. A legsúlyosabb, a katonai bíróság által kiszabható mellékbüntetés Laborc nyugdíját is érintheti, mert a rendfokozatától megfosztott, immár nyugdíjas honvédtól megvonhatják járandóságának azt a részét, amelyre a tábornoki cím viselése miatt eddig jogosult volt.

Az ügy részleteiről a lapnak nem sikerült további részleteket megtudnia, de mint írják, annyi bizonyos, ez az eljárás is azok sorába illeszkedik, amelyek a főigazgató hivatali utódja, Balajti László feljelentései alapján indultak.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. május 30. 17:37
Banánköztársaságban kedvelik a szappanoperákat.
magnamater
2013. május 30. 14:28
"jogosulatlanul titkos információkat gyűjtött"-de nem ő volt a kis kíváncsi-valaki fentről megbízta,lentről végrehajtotta, ő volt az összekötő. Ám, ha akkor megtagadja,a honvédi ellátmányt se kapja.
justiceforhungary
2013. május 30. 12:35
Honvéd ? Védi a hont ?
cutcopy
2013. május 30. 11:17
Laborcz honvéd vigyázz, pihenj..! )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!