Az LMBT Szövetséggel tárgyalt az LMP

2013. május 14. 12:07

Az oktatásban, az egészségügyben és a családpolitikában is számos olyan változás következett be, amelyek hátrányosan érintik az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) közösség tagjait – mondta Schiffer András és Szél Bernadett.

2013. május 14. 12:07

A sajtótájékoztatót megelőzően az LMP két társelnöke, illetve szakértői egyeztettek az LMBT Szövetség képviselőivel. Szél Bernadett kiemelte, hogy pártjuk folyamatosan konzultál különböző társadalmi szervezetekkel, ennek jegyében zajlott le a keddi találkozó is. 

Schiffer András emlékeztetett arra, hogy az LMP már a polgári törvénykönyv vitájában élesen kritizálta azt a családfogalmat, amelyet a „KDNP áterőltetett”. Hangsúlyozta, hogy a jogszabály nem csak az LMBT közösséget, de a különnemű élettársakat is hátrányosan érinti. A társelnök az örökbefogadás jogi szabályozását minősítve azt mondta, a gyerekeket nem szabad ideológiai viták áldozatává tenni. Az oktatásra áttérve arra hívta fel a figyelmet, hogy a tankötelezettségi kor végéig minden gyermeknek szembesülni kellene a társadalmi sokféleséggel, mert az elfogadó hozzáállás kulcsa az oktatási rendszerben található. A független képviselő riasztónak nevezte, hogy az elmúlt években drámai módon csökkentek a HIV illetve Hepatitis-B szűrésre rendelkezésre álló állami források. Véleménye szerint ez nem csak az LMBT közösséget, hanem a társadalom többi tagját is sújtja.

Az LMBT Szövetséget a sajtótájékoztatón képviselő Dombos Tamás célként nevezte meg, hogy az LMBT emberek jogainak biztosítása és elfogadásának kérdése valamennyi politikai párt számára fontos kérdéssé váljon. Hangsúlyozta, hogy ez nem ideológiai, hanem az alapvető emberi jogokat érintő probléma, és így minden párt programjába beilleszthető.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2013. május 15. 10:08
Köcsögök a köcsögökkel tárgyalnak, csak még melegebb dolgok jőhetnek ki!
ballada
2013. május 15. 04:01
És akinek őse vérnyomásban szenved az azt a gént örökli fejét vágassa le??? :))) Semmi jele a betegség kialakulásának ,de megcsonkíttatja magát.Bravó. Éppen olyan felfogás mint az eus guruk mondanak Magyarországról,deficit 1,9% , hazánkat az eu nem veszi le a listáról mert évek múlva 3% felett lesz.
Bábeli békák
2013. május 15. 02:28
Gyurcsány Ferenc is kommentálta a Facebookon Angelina Jolie bejelentését, amely szerint a rák nagy kockázata miatt amputáltatta melleit. "Angelina Jolie orvosai tanácsára, a mellráktól tartva leműttette melleit" – idézte fel Gyurcsány a Facebookon. "Csodálom bátorságáért, felelősségéért és azért, hogy minderről nyilvánosan beszélt. Remélem erőt és példát ad sok, hozzá hasonló sorsú nőnek" – tette hozzá a volt kormányfő. Előre a mellyetlen nőkért, töketlen férfiakért! Mindenki operáltassa le, ami kiáll belőle!
Bábeli békák
2013. május 15. 01:15
Azért is lettek LMP - Leszbikus Meleg Pöcsfejek gitt-, köt- és leláncoló egylete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!