A tavaly nyári elsőfokú ítélet után a vád és a védelem is fellebbezett, így került az ügy a törvényszékre, ahol a másodfokú büntetőperben az ügyész súlyosbítást, a négy vádlott védője felmentést, enyhítést, illetve új elsőfokú eljárást kért. A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket. A törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős döntésének szóbeli indoklása szerint egyes védői felvetésekkel ellentétben az elsőfokú döntés tényállása korrekciók, kiegészítések után alkalmas arra, hogy ítélet alapjául szolgáljon. Megállapítható, hogy a túlméretezett létszám, a feltorlódott tömeg és a felgyorsuló beléptetés vezetett a közvetlen veszélyhelyzethez, majd a tragédiához.
A törvényszék kiemelte a többi között, hogy a vádlottak nem tanúsították a tőlük elvárható gondosságot a tekintetben, hogy a helyszín alkalmas-e ennyi fiatal biztonságos szórakozására, az első- és a harmadrendű vádlott között szerződéses viszony volt, a másodrendű vádlott pedig a forgalomtól függően részesült a rendezvény bevételéből, továbbá a vádbeli tevékenység akkoriban meglehetősen szabályozatlan volt. A másodfokú bíróság kimondta, hogy az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott egyaránt a vádbeli rendezvény szervezője volt és ekként felelnek a foglalkozás szabályainak megsértéséért, mint ahogy a negyedrendű a biztonsági szakmai szabályszegésekért.
A másodfokon kiszabott büntetés az első- és a harmadrendű vádlott esetében bizonyos szempontból súlyosabb, mint az elsőfokú ítélet, a másod- és a negyedrendűnél egyértelműen enyhébb. A bíróság a szabadságvesztés büntetés mellett foglalkozásuk gyakorlásától is eltiltotta a vádlottakat. Békefi László ügyvéd, az áldozatok családjának jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságíróknak elmondta: ügyfelei számára az a legfontosabb, hogy a vádlottak bűnösségét jogerősen kimondta a bíróság és letöltendő szabadságvesztéseket szabott ki, így az ügynek ez a szakasza lezártnak tekinthető.