Tényleges életfogytiglan Bándy gyilkosának

2013. április 05. 13:15

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon Péntek Lászlót, Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosát pénteken.

2013. április 05. 13:15

A bíróság a férfit aljas indokból elkövetett emberölésben és kifosztásban mondta ki bűnösnek. Mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte az eljárás során felmerült mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Péntek László tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben megfojtotta.

A férfi bűnösségére a törvényszék az ő részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, a sértett körme alatt és táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett. Antal Gábor bíró hangsúlyozta, hogy a bizonyítékok alapján a bűncselekményt Péntek László egyedül követte el. Az arra vonatkozó egyetlen vallomásnak, hogy a gyilkosságnál más is jelen lehetett, számos tanúvallomás és tény is ellentmondott. A törvényszék nem fogadta el Péntek László azon védekezését, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került, és azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat. Ebből következően nem erőszakolta meg és nem bántalmazta brutálisan - állította. A bíró hangsúlyozta, ezt az állítólagos viszonyt cáfolták azok a tanúvallomások, amelyek szerint a fiatal nő, miután szakított vőlegényével, még nem állt készen egy új kapcsolatra, és az is, hogy a barátnőivel szívesen dicsekedő vádlott telefonjában semmilyen nyoma nem volt Bándy Kata fotójának, telefonszámának, ráadásul olyan napokat jelölt meg találkozások időpontjául, amikor a nő külföldön volt.

A vádlott erre azt mondta, hogy a számot egy másik telefonban tárolta, amelyet azóta eldobott, így történhetett, hogy a nőt egyszer úgy várta hiába egy randi helyszínén, hogy fel sem tudta hívni. A bíróság szerint nem volt másik telefon, miként az sem volt igaz, hogy Bándy Kata szandált cserélt volna halála éjjelén. Holttestén az a szandál volt, amelyet az összejövetelen viselt. Péntek László a vallomásaiban konzekvensen Katiként említette Bándy Katát, aki mindig határozottan kijavította azokat, akik őt így szólították, mivel Kataként anyakönyvezték. Ha a vádlott intim viszonyban lett volna vele, ezt tudnia kellett volna.

Antal Gábor bíró a büntetés kiszabásával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a büntethetőséget kizáró kóros elmeállapotban nem szenvedő Péntek László gátlástalan ember, akire a korábbi büntetései, a rá eddig kiszabott összesen nyolc évnyi szabadságvesztés semmilyen visszatartó erőt nem gyakorolt. Hozzátette: bűnöző életmódjából adódóan fokozott veszélyt jelent a társadalomra, és a bíróság nem lát arra esélyt, hogy valaha is hasznos tagjává válhat. A bíró kitért arra is, téves a halálos végeredmény ismeretében értékelni Bándy Kata döntését, hogy nem haza ment, hanem továbbsétált, amikor gyilkosa megszólította. Úgy vélte: a nőt a közepes fokú ittassága korlátozhatta abban, hogy felismerje a veszély nagyságát és jó döntést hozzon. Hivatása arra sarkallta, hogy a problémát megoldja, ne futamodjon meg. A tolakodót nem volt reménytelen vállalkozás lerázni, de mégsem sikerült. A támadó erőfölénye akkora volt, hogy Bándy Katának nem volt esélye a hatékony védekezésre - közölte. Antal Gábor bíró dicsérte a rendőrség munkáját. Azt mondta, a nyomozók nagy erőkkel, rendkívül alaposan dolgoztak, megkönnyítve a szakértők feladatát, a bíróság döntéshozatalát. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Összesen 250 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bang Jensen
2013. április 06. 11:23
A fellebbezési eljárás: emlékezzünk a veszprémi ügyre! Nem veszi észre az ország, hogy a birói kar szépen betart a kormánynak, az a bírói kar, melynek most is ki kellett volna rúgni legalább 60 %-át, de elkéstek, ezt 1990-ben kelltt volna megtenni.Hol van sajtója, hogy 1989 őszén a bíráknak megengedték, hogy életrajzukat újra írják, a régit megsemmisítették- A Legfelsőbb Biróságon 99% [!] volt MSZMP tag, jelentős részük most is ott van, mert egyenesen "oda születtek." Még a WC-ben is elvtársozták egymást.
tango47
2013. április 06. 10:46
Csak nehogy a másodfok még dícséretesnek nevezze tettét és felmentse!
Next belle-mere
2013. április 06. 08:00
Még ez is mellé. "A tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek főszabály szerint a Szegedi Fegyház és Börtön (az ún. „Csillag”) fegyház épületének (csillag épület) harmadik emeletén található hosszúidejű speciális rezsimű körletben (HSR körlet) kezdik meg büntetésük letöltését. Van arra lehetőség, hogy kérvényezzék áthelyezésüket normál rezsimbe, ez azonban ritka, ugyanis a HSR körlet hazai viszonylatban luxusnak számít. Hazánkban jelenleg alig tucatnyi fogvatartott tölt tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetést." Ezeknek miért jár még luxus körülmény is?
kaktuszvirág
2013. április 06. 07:55
Az csak a véletlen műve lehet,hogy ez a Nyerges Zsolt sem az idén barnult le!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!