Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Folytatódik a helyi görög katolikus iskola bezárását kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány, illetve a fenntartó Hajdúdorogi Egyházmegye és az önkormányzat közötti polgári peres eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken.
A tanúként beidézett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter meghallgatásával folytatódik kedden a Nyíregyházi Törvényszéken a helyi görög katolikus iskola bezárását kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány, illetve a fenntartó Hajdúdorogi Egyházmegye és az önkormányzat közötti polgári peres eljárás.
A társadalmi felzárkózásért és oktatásért is felelős tárcavezető Kocsis Fülöp megyés püspök társaságában öt perccel tíz óra előtt érkezett meg a törvényszék Toldi utcai épületéhez. Balog Zoltán kezet fogott a bíróság előtt csoportosuló, a telepi iskolába járó gyerekek szüleivel, majd a Cigány Hallgatók Hálózatának transzparensekkel demonstráló tagjainak egyikével is.
A jogvédő szervezet azért indított pert, mert álláspontja szerint az iskolát az önkormányzattól 2011-ben átvevő egyházmegye a romák lakta Huszár-telepen lévő iskolában „szegregált oktatást folytat”, és a roma gyermeket oktató iskola „akadályozza a telepen élők integrációját, illetve társadalomba való beilleszkedését.” A tárgyalásra megérkezett Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnöke is, akit a bíróság előtt összegyűlt szülők csoportjából többen kiabálással, szitkokkal fogadtak.