A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) műszaki átadás-átvételi eljárását leállították, a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.
A főpolgármester a Hír TV műsorában szólt a 4-es metró beruházásáról is, részletezve, hogy az 1997-es beruházási célokmányban az első szakasz megépítésére 194 milliárd forinttal kalkuláltak, 2008-ban 353 milliárd, 2010-ben pedig 371 milliárd forint volt a tervezett összköltség. Jelezte: a rossz szerződésekből fakadó kivitelezői többletköveteléseket sorra igyekeznek „leimádkozni”, a kockázatokra további legfeljebb 68 milliárd forinttal számolnak, de kevesebb is lehet.
Tarlós István beszélt a főváros készülő taxirendeletéről is. Tájékoztatása szerint másfél évig egyeztettek a tervezetről, de az még most is lehet vitázni róla. A javaslatot két fordulóban tárgyalják majd, vagyis a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén csak megnyitják a vitát, de még további módosítások lehetségesek – mondta a városvezető, hozzátéve, elképzelhetőnek tartja például az egységes arculatra vonatkozó türelmi idő meghosszabbítását.