Kerekasztal a jog és az etika határán: Magyarországnak van hová fejlődnie

Hogyan írjunk etnikai és vallási témákról? címmel rendezte meg legutóbbi kerekasztal-beszélgetését a Független Médiaközpont a Főszerkesztők Fórumával és a Goethe Intézettel együttműködésben. A fórum az Újságírás és etikai normák című sorozat része volt, és szorosan kapcsolódott A civil társadalom és a média közös fellépése az Európai Unión belüli etnikai és vallási megkülönböztetéssel szemben című nemzetközi projekthez is. Utóbbi a londoni Media Diversity Institute irányításával működik, és célja, hogy ösztönözze a párbeszédet a résztvevő országokban a média- és civil szervezetek, valamint a politikai döntéshozók között arról: milyen szerepet tölt be a sajtó a diszkrimináció és intolerancia elleni küzdelemben.

A beszélgetés alapját egy olyan kutatás képezte, amely az Európai Unió kilenc országában 117 újságíróval és szerkesztővel készített interjún, valamint 299 hír és tudósítás feldolgozásán alapult. A tanulmányban a híradások kritikai elemzése mellett a szakmabeliek véleménye is megjelent, esettanulmányok és ajánlások is helyet kaptak. A dokumentum tanulságai szerint a minőségi munka fő akadályai a média nehéz anyagi helyzete, a riporterek túlterheltsége, az idő- és ismerethiány, valamint a szerkesztőségi tréningek hiánya.

Négyből nulla

A csütörtöki délutáni beszélgetés során Bodrogi Bea, a CivilMédia jogásza a szervezet elmúlt egy évének munkáját foglalta össze röviden. Mint mondta, a hátrányos helyzetű csoportokat a média rendszerint sztereotip, előítéletes környezetben ábrázolta, kirívó esetek azonban ritkán fordultak elő. A CivilMédia négy esetben indított eljárást. Ezek mindegyikében hangsúlyos szerepet kapott a bulvár, a szakmaiságot pedig hátrány érte. A vágóképek, a zenei aláfestések szintén az előítéleteket erősíthették – fogalmazott az ügyvéd, megjegyezve, hogy a médiahatóság mindegyik ügyet elutasította. „Az NMHH a szerkesztői szabadságra hivatkozott, holott a CivilMédia éppen azokban az esetekben kezdeményezett vizsgálatot, ahol az egyébként tágan értelmezett szerkesztői szabadság határát is átlépték az újságírók” – tette hozzá.

Megfigyeléseik szerint az egyes magazin- és hírműsorokban a szerkesztők egy meghatározott társadalmi problémát gyakran automatikusan összekapcsoltak bizonyos csoportokkal. Ez leggyakrabban a romák esetében fordult elő. Bodrogi Bea szerint ugyanakkor az ilyen összefüggések valójában ritkák, vagy ha léteznek, akkor magyarázatra szorulnak. „A szerkesztők figyelmét általában a kiegyensúlyozottság követelménye is elkerülte” – jegyezte meg Bodrogi.

(A CivilMédia eddigi működésének eredményeiről korábban közölt részletes interjút a Mandiner.média.)

Évek óta borús a kép

1998 óta maga a médiahatóság is folyamatosan vizsgálja, hogy a hír- és magazinműsorok megfelelnek-e a különböző irányelveknek. Jó Balázs, az NMHH Műsorelemző Osztályának vezetője ezen belül egy újabb programról számolt be, amely az általános megfigyeléseken belül a kvalitatív elemzésekre koncentrált, és elsősorban az egyes társadalmi csoportok, valamint a vallási témák megjelenési gyakoriságát vizsgálta. A monitorozott tizenkét műsorszámot a magas elérésszám alapján választották ki, a metodikát a francia médiahatóságtól kölcsönözték.

A médiahatóság eredményei alapján 2012-ben „elhanyagolható mennyiségben”, mintegy hétszázszor kerültek képernyőre vallási, hitéleti témájú műsorok. A kisebbségek a magazin- és hírműsorokban mintegy két százalékban voltak jelen. Arányait tekintve a határon túli magyarok szerepeltek a legtöbbször, őket a romák, majd a nemzeti kisebbségek követték. Összességében a magyarok a hírek 60 százakénak, a romák azok 30 százalékának főszereplői voltak. A romák megjelenése körülbelül tízszerese volt a többi kisebbségnek.

Jó Balázs elmondta: a romákról alkotott médiakép évek óta negatív, minden negyedik megjelenés a bűnözéshez köthető. Velük kapcsolatban gyakran felmerültek még a kormányzat romapolitikája és az egészségügy témák is. Az NMHH azt is megvizsgálta, adott műsorban kiírták-e a szereplők nevét és titulusát. Ezzel kapcsolatban megállapították: a romák közül csak minden hatodik személyt mutattak be megfelelően a szerkesztők.

Az elhangzottakra a közönségből Surányi András reagált. Úgy fogalmazott: a médiahatóság elemző módszerei kifinomultak, ugyanakkor kontextus nélkül vizsgálják a műsorokat, mérőszámokká alakítva azokat. „Talán ezért tartunk itt” – tette hozzá. Véleménye szerint „a médiahatóságnak megbocsáthatatlan bűnei vannak mind struktúráját, mind ügykezelését tekintve”. Ehhez képest a német média értékrendje szerinte sokkal árnyaltabb, szakmai és etikai vetületet együtt kezel.

Jó a főosztály védelmében annyit közölt: az elmúlt években eléjük került ügyeket éppen úgy bírálták el, mint ahogy azt a hatóságnál elmúlt évtizedekben is tették. Az NMHH az elmúlt fél évben elindított egy programot a gyűlöletbeszéd megfékezése érdekében is – jegyezte meg.

Nálunk nem úgy van…

„Relatíve új téma, csak húsz éves az etnikai és vallási kérdés az újságírásban. Korábban az etikai kérdés mindössze annyi volt: maradok-e újságíró vagy sem” – kezdte Horvát János, a Független Médiaközpont Kuratóriumának elnöke. Ezt jelzi szerinte, hogy megfelelő szakkifejezések is hiányoznak még, számos terminológusnak nincs magyar megfelelője. Hozzátette: ő maga is jelen volt a szakirodalom megszületésekor, és az alapítvány konzekvensen próbálta bejárni a fejlődés útját.

„Magyarországon, Kelet-Európában értelmezhetetlen az etnikai és a vallási kérdést együtt kezelni” – fogalmazott Horvát, megjegyezve, hogy véleménye szerint ennek történelmi okai vannak. „A vallási témák filozófiai témák, az egyházi újságírás viszont – ami nálunk szinte kizárólagos - olyan, mint a pártújságírás” – hívta fel a figyelmet. Az etnikai és vallási kérdések emellett erősen kötődnek a civil szervezetekhez is, és a válságot ezek a témák is megszenvedik, kevesebb pénz jut rájuk – mondta az elnök.

Horvát később azt is elmondta, Magyarország Kelet-Európán belül is külön kategória, itt az információk befogadásának sincs kultúrája, az etnikai újságírás pedig szinte kizárólag a romakérdésre korlátozódik. „Egy szlovák vagy szlovén számára a kisebbségi kérdés teljesen más jelentést hordoz, mint egy magyar ember számára; azokban az országokban az emberek megélik a kisebbségi létet.” A kuratóriumi elnök szerint a legfontosabb kérdés az, hogy idővel érzékenyebbé válik-e a befogadó közönség itt is.

…mint külföldön

Németországban a sajtó lemond arról, hogy vallási, világnézeti álláspontokat gúnyoljon, szándékosan gyalázzon. Az ateizmust sem szabad súlyosan, ok nélkül bírálni – számolt be Manfred Protze, a Német Sajtótanács tagja, megjegyezve, ezzel kapcsolatos problémás ügyek valóban ritkán fordulnak elő. Mint mondta, általában a karikatúrák válnak etikailag megkérdőjelezhetővé. A korábban nagy botrányt kavart Mohamed-rajzot felhozva példaként Protze elmondta: a Német Sajtótanács álláspontja szerint a karikatúra két elemből áll. Egyrészt a valláson belüli szabályokat támadja, amelyek azonban nem lehetnek kötelező érvényűek mások számára; másfelől pedig maga a rajz, a próféta kezében megjelent bomba sem kizárólag egyetlen módon értelmezhető. „A Mohamed-figura és a bomba összekapcsolása legitim, hiszen nem jelenti azt, hogy minden muzulmánt megvádolna a rajz készítője” – szögezte le.

A német tényállás szerint senkit nem szabad külleme fogyatékossága, etnikai, vallási, vagy egyéb szociális csoporthoz való tartozása miatt diszkriminálni. A bűncselekményekről szóló beszámolók esetében a csoportokhoz való tartozást csak akkor szabad megemlíteni, hogyha a cselekmény és a hovatartozás között szoros, tényen alapuló kapcsolat áll. „Sőt, ez a tény önmagában nem elég, magyaráznia kell a cselekményt is” – emelte ki. „Például ha egy vádlott etnikai hovatartozására hivatkozva védi magát – egy tett, reakció számára elfogadható vallása, környezete miatt – akkor erről tudósíthat az újságíró. A sajtó a társadalmi problémákra is felhívhatja a figyelmet, az igazság közlési kötelezettségének természetesen eleget kell tenni” – szemléltette a szakember.

A legtöbb sérelem Németországban is a szinti és roma közösségeket éri, hovatartozásuk megemlítése miatt gyakran érkezik panasz. Ugyanakkor „senki nem gondolhatja komolyan azt, hogy a német sajtó gyakorlata diszkriminatív, még ha vannak is szabályszegések” – szögezte le Protze. A cenzúrával kapcsolatos tapasztalatait összefoglalva a német szakember azt is leszögezte: az önkritikával sokkal inkább kordában tartható, mint jogi úton.

A jog és az etika határán

Az elhangzottakra reagálva Tímár János a közönség soraiból felállva elmondta, Magyarországon különösen fontos, hogy mennyire avatkozik bele az állam a média dolgába. A legfőbb kérdés szerinte, hogy vannak-e hitelesen alkalmazható, a médiára vonatkozó szabályok. Tapasztalata szerint ezeknek a szabályoknak a hiánya okoz problémákat.

A beszélgetést vezető Weyer Balázs hozzátette: „a Főszerkesztők Fóruma eddig úgy gondolta, hogy az általános szabályok, az alaposság, az egyenlő mércével mérés önmagukban garantálják, hogy az etnikai vonatkozásokban is számon kérhető legyen az etikusság”. Mint mondta, a jól elkülöníthető és specifikus területeken sem feltétlenül van szükség külön szabályokra, az általános előírások is elegendőek lehetnek. Hogy állítása igaz-e, már a második panel résztvevőitől kérdezte.

Folytatjuk.