Beperli a Fővárosi Közgyűlést a Párbeszéd Magyarországért

2013. március 21. 14:08

Bírósághoz fordultak a Párbeszéd Magyarországért (PM) fővárosi képviselői frakciójuk megszüntetése miatt.

2013. március 21. 14:08

A párt csütörtöki közleménye szerint a megszüntetésről szóló közgyűlési döntés érvénytelenítését kérték a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól, továbbá azt, hogy a testület forduljon az Alkotmánybírósághoz a főváros szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) egyes passzusai miatt, amelyek álláspontjuk szerint az alaptörvénybe ütköznek.

A három képviselő azt is kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a Fővárosi Közgyűlés anyagi felelősségét is az ügyben. A PM politikusai arra hivatkoztak, hogy az LMP volt frakcióvezetője, Kaltenbach Jenő február 6-án bejelentette, hogy a képviselőcsoport nevét megváltoztatja. Úgy vélik, ezt a főpolgármesternek tudomásul kellett volna vennie, sem neki, sem a közgyűlésnek nem lett volna joga dönteni a kérdésben. Az ellenzéki párt Szabó Máté ombudsmant is megkereste azzal, hogy forduljon a Kúriához az szmsz „jogellenességének megállapítása érdekében”.

Korábban az LMP mint az előző önkormányzati választáson mandátumot szerző jelölőszervezet hivatalosan értesítette a Fővárosi Közgyűlést, hogy megszűnt a fővárosi képviselőcsoportja. A testület ezt február 22-i ülésén tudomásul vette. A közgyűlés arra hivatkozott, hogy a Párbeszéd Magyarországért képviselői – miután kiléptek az LMP-ből – nem a jelölő szervezethez tartoznak, vagyis nem felelnek meg a frakcióalakítás kritériumának.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2013. március 21. 15:22
Mikor egy egész párt, akarom mondani gittegylet elfér egy tablón. Ráadásul annyi igazuk van frakcióügyben, mint Mesterházynak amikor azt mondta, hogy munkaidőben azért van a wellnessben, mert Orbán diktátor.
marko11
2013. március 21. 15:08
PM? Istenem, ez is hír? Kíváncsi lennék, hogy száz emberből (legyen: ezer!) 1 tudja-e, hogy mi az a PM. (A jártasabbak valószínűleg a Pénzügyminisztériumra tippelnek.)
fogd a pénzt és kuss
2013. március 21. 14:56
és amikor a bíróság elhajtja õket a piba akkor irány brüsszel...mm utána a szokásos forgatókönyv.
hartnesz
2013. március 21. 14:50
Az LMP kipukkant így fújtak maguknak egy új lufit
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!