Vizsgálja az ELTE a hallgatók listázását

2013. február 19. 14:48

Azonnali vizsgálat indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az esetleges hallgatói listák ügyében.

2013. február 19. 14:48

Fábri György, az ELTE kommunikációért felelős rektorhelyettese közölte: az egyetem rektora, miután kedden reggel a sajtóból értesült bizonyos hallgatói listákról, azonnal vizsgálóbizottságot hozott létre. A testületben a rektori vezetés vesz részt, és amint eredményre jutnak, rögtön tájékoztatják a nyilvánosságot – ígérte Fábri György. A rektorhelyettes kijelentette: az az egyetem érdeke, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet. Hozzátette: az egyetemnek a törvény alapján és a szellemiségét tekintve is az a megkérdőjelezhetetlen álláspontja, hogy az ELTE-n a pártpolitikának nincs helye. Ehhez az egyetem rendkívül következetesen tartja magát – tette hozzá. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem kíván nyilatkozni, amíg az ELTE ki nem vizsgálta a hallgatók listázásával kapcsolatos ügyet – közölte Nagy Dávid elnök kedden.

Az atv.hu kedden azt írta: a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy – olvasható a hírportálon. Az MSZP kéri, hogy a tisztánlátás érdekében az ELTE vezetése nyilatkozzon az ügyről, és tisztázza, léteznek-e ilyen listák – közölte Török Zsolt az üggyel kapcsolatban. Az MSZP szóvivője sürgette, hogy ha igaz a hír, az egyetem vezetése nyilatkozzon arról, indít-e vizsgálatot.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2013. február 19. 15:51
Helyes! Az ELTE nem a PPKE, ott elsumákolnák, mint Semjén csalását...
kuwiq
2013. február 19. 15:47
Most tekintsünk el egy pillanatra a tartalmi kérdésektől. A hallgatókról mindenképpen készül lista az intézményekben, hiszen ők jogosultak a képzésen részt venni. A HÖOKnak is van listája, hiszen a hallgatók azok, akik a HÖOK-ot választhatják, nem pedig azok, akik még a tájékára se jártak főiskolának, egyetemnek. Ha nem a hallgatók választanák, nem HÖOK lenne, hanem valami civil szervezet. Tetszik, nem tetszik, ez van.
kjkj945
2013. február 19. 15:37
""Az atv.hu kedden azt írta: a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték"" És ateve aztatot nem mondanád meg, hogy a golyatáborba jelentkezőkről ezt az INFOT honnét is szedték??? Netántán a jelentkezőknek kiadtak egy illen kérdőivet, amin ezekre való válasz is volt!! ateve marhaságának nincsen párja!!!!
nacionalista
2013. február 19. 15:28
Igen ki kell rugdosni a hazátlan maszopmilla s...nyalókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!