A teljes ellenzéki oldal közös felelőssége, hogy ne újra egy megosztásra és gyűlöletkeltésre épülő országot építsen

Akik valóban rendszerváltást akarnak, azok megtalálják az együttműködés szükséges, kritikus mennyiségét és formáját.

Valótlan híreket közölt a HírTV Célpont című műsora Sós Tamás MSZP-s képviselőről – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla.
A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletében megállapította: a Hír TV valótlan híreket közölt Sós Tamásról 2010-ben egy LEADER-programokkal kapcsolatos adásban. A bíróság azt is világossá tette, hogy a Célpont című műsorban elhangzott több kijelentés is sérti a képviselő jó hírnevét. A Fővárosi Ítélőtábla kötelezte a Hír TV Célpont című műsorát, hogy az ítéletnek megfelelően a következő adásban mondják ki, a szocialista politikussal szemben jogsértést követtek el, valamint ugyanezt a médium honlapján is tegyék közzé – szólt az MSZP közleménye.
A HírTV műsora jelenleg egy, a Demokratikus Koalíció vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos rágalmazási ügy miatt is eljárás alatt áll.