Uniós jogot sért a Péti Nitrogénművek állami támogatása

2013. február 27. 11:42

Az Európai Bíróság elutasította a Péti Nitrogénművek keresetét, melyben a cég az Európai Bizottság azon határozatát támadta meg, amely elrendelte a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitel visszafizetését.

2013. február 27. 11:42

Uniós jogba ütköző állami támogatásnak minősül a Péti Nitrogénműveknek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitel, ezért az Európai Bíróság szerdai, első fokú ítéletében elutasítja a cég keresetét, amellyel megtámadta az Európai Bizottságnak azon határozatát, amellyel a brüsszeli testület a pénzek visszafizetését rendelte el. A törvényszék megállapította, hogy az MFB nem tekinthető normál piaci körülmények között működő kereskedelmi banknak, 100 százalékos állami tulajdonban van, és állami szervek gyakorolnak fölötte ellenőrzést, ezért az MFB intézkedései „lényegében a magyar állam intézkedéseiként tudhatók be” – fogalmaz a bíróság közleménye. A bíróság szerint a gyárnak nyújtott hitelek „piacidegen” voltára utal az is, hogy azokat közvetlenül azt követően kapta meg az üzem, hogy a magyar állam nyilvánosan elkötelezte magát a cég megmentése mellett.

A testületnek nem kerülte el a figyelmét az a körülmény, hogy a Péti Nitrogénművek, Magyarország legnagyobb műtrágya előállítója, a pénzügyi válság kirobbanását követően, 2008 októberében leállította a termelését, majd ez után két hónappal a magyar kormány bejelentette, hogy az állam a magyarországi műtrágyagyártás folytatásának biztosítása, valamint a munkahelyek megőrzése érdekében megmenti a céget. Ezt követően az MFB, állami kezességvállalás mellet, összesen 88 millió euró hitelt nyújtott a Péti Nitrogénműveknek, ami az Európai Bizottság szerint kimeríti az uniós jogot sértő állami támogatás fogalmát, ezért a támogatás leállítását, és a már kifizetett pénz visszafizetését rendelte el. A brüsszeli testület értékelése szerint a cég a piacon elérhető kamatszinthez képest túl olcsón jutott a hitelekhez, ezzel pedig jogosulatlan versenyelőnyhöz jutott.

Ezt a bizottsági határozatot támadta meg a Nitrogénművek az Európai Bíróság előtt, amelynek első fokon dönteni hivatott bírói testülete, a Törvényszék a cég által felhozott valamennyi jogi érvet alaptalannak találta, a Nitrogénművek keresetét pedig elutasította. A bíróság ítéletében kimondja, hogy a Péti Nitrogénművek az uniós versenyszabályok megsértésével, olyan feltételek mellett jutott a kérdéses hitelekhez, amelyek elérésére a kereskedelmi bankoknál nem lett volna lehetősége. A törvényszék ítélete ellen két hónapon belül lehet fellebbezni. A vitatott hiteleket a cég 2011-ben előtörlesztette.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. február 27. 12:52
A német stb. cégek nem jutnak jogosulatlan versenyelőnyhöz azzal, hogy Magyarországon dolgoztatnak az olcsó munkaerővel és adókedvezményeket kapnak?
popzene
2013. február 27. 12:40
Úgy làtom, még nem jött meg a direktíva a pártközpontból, hogy ebben az ügyben a szocik vagy az EU számít a nép ellenségének.
toportyántiszteletes.2
2013. február 27. 12:17
Botrány volt ez már akkor is a javából,az a kasztanivaló maszoposok kistafírozták a saját oligarchát alaposan!
Anonymtalan
2013. február 27. 12:04
Akkor elmegy az uniós jog a f*-ba, ha csak arra jó, hogy bennünket szivasson, de amikor már bennünket kellene, hogy védjen, akkor nem ér semmit se.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!