L. Simon: Nem a szókimondásom miatt váltottak le

2013. február 25. 16:03

A leváltott kulturális államtitkár szerint nem lesz beleszólása az MMA-nak az NKA pénzeinek elosztásába.

2013. február 25. 16:03

Egy államtitkárnak akkor kell lemondania, ha úgy érzi, hogy munkájának feltételei nem adottak – mondta L. Simon László az ATV Szabad Szemmel című műsorában, egyúttal utalt is arra, hogy saját esetében ezt nem érezte reális problémának. Úgy vélte: akkor is lemondhat még egy államtitkár, ha kiderül róla: méltatlan pozíciójának betöltéséhez. L. Simon ezzel szemben elmondása szerint „reggeltől estig dolgozott”, és igyekezett megfelelni mind a saját politikai közössége, mind a szakma elvárásainak. A volt kulturális államtitkár elismételte, hogy a közte és Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere között feszülő habitusbeli különbség vezetett menesztéséhez.

A sajtóban megjelent egyes információkat cáfolta: mint mondta, nem tud róla, hogy megromlott volna a viszonya Lázár Jánossal, és az sem igaz, hogy Balog háta mögött cserélte volna le a Vigadó felújítását felügyelő bizottság egyes tagjait. Mint mondta, a kuratórium lecserélésének szándéka már öt hónapja megvolt, és arról nem csak Balog, de az MMA elnöke és főtitkára is tudott. Korábban Zelnik József volt a kuratórium elnöke, L. Simonék pedig azért  akarták leváltani a kuratóriumot, hogy világosan lássák: „a források felett olyan ember diszponál, akiben szakmai és erkölcsi értelemben is megbíznak”. A Zelnikről a sajtóban is megfogalmazott vádak kapcsán elmondta: az, hogy korábban üzletelt-e Vizoviczki Lászlóval, független az MMA-ban később betöltött posztjától. L. Simon úgy fogalmazott: az MMA érdekében hozták meg ezt a döntést, nehogy problematikus módon kapják meg később a Vigadót.

L. Simon szerint természetes, hogy értékrendbeli viták zajlanak a kultúrpolitikában, ugyanakkor úgy véli, nem szókimondása miatt mondatták le. „Máskülönben nem mondták volna, hogy vezessem a Parlament Kulturális- és Sajtóbizottságát, és tovább viszem az NKA alelnöki posztját is” – tette hozzá. Mint mondta, ezt nem érzi visszalépésnek, mert a korábbi elnöki hatáskörei alelnökként is rendelkezésére állnak.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2013. február 26. 08:42
Akkor milyen más habitusbeli különbség volt az ok pocokarc? Túl sokat szellőztetted az altested? Mi lehet az ami zavarta a sötét oldal lelkészét?
kuwiq
2013. február 26. 00:49
Tán inkább az Alföldi-féle magas labdák nem leütése van a háttérben. Dagikánk annyira el volt foglalva a kultúrkoncepciójával, hogy elfelejtette kirúgni, amikor ki kellett volna. Egy politikusnak legyen ütemérzéke!
waddysno
2013. február 25. 19:51
tehát IGEN
Wazze
2013. február 25. 18:06
"L. Simon: Nem a szókimondásom miatt váltottak le" ...és nem is a hörcsög fejed miatt! Akkor csak egyvalami lehet: hülye vagy mindenhez. Tán ezért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!