Hat ember ellen javasol vádemelést a postaszékház ügyében a rendőrség

2013. február 07. 21:20

Hat ember, köztük Szabó Pál volt vezérigazgató, helyettese és a korábbi beruházási igazgató ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg az MTI Hírcentrum csütörtökön.

2013. február 07. 21:20

A rendőrség szerint az érintettek 2007-ben és 2008-ban irreális adatokat tartalmazó kimutatásokkal megtévesztették az ÁPV Zrt.-t, ezért a vagyonkezelő végül a legdrágább megoldás, a postaszékház eladása és új irodaépületek bérlése mellett döntött. Az igazságügyi szakértők megállapították, hogy az ügylet kilencmilliárd forintos többletköltséget okozott az államnak – hangzott el a Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorában.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a műsorban elmondta: az ügy iratai megérkeztek a Fővárosi Főügyészségre. A nyomozó hatóság „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt tett az ügyben vádemelési javaslatot. A vádemelés kérdésében a főügyészség a törvényes határidőn belül dönt” – közölte.

A műsorban elhangzott, hogy a Magyar Posta központi székházát és Szugló utcai telephelyét 2008 márciusában 5 és fél milliárd forintért vásárolta meg a Wallis cégcsoporthoz tartozó kft. A posta már fél évvel a székház eladása előtt szerződést kötött egy XIII. kerületi irodaház tíz évig tartó használatára, havi százmillió forintos bérleti díjért.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
babka
2016. szeptember 20. 22:04
Csak a nevét hagytam ki-----Szabó PÁL
babka
2016. szeptember 20. 22:02
Egyikük az ország egyik szervező zsenije, hihetetlen agyi kapacitással és ennek megfelelő számos eredménnyel. Mindenütt helytállt nehéz helyzetekben. Nem szorul mentegetésre,teljesen tiszta ember
hátakkor
2013. február 08. 09:47
Megússzák
kuwiq
2013. február 08. 09:15
az 10 év alatt 12 milliárd, ha jól számolom, nem rossz a THM az 5,5 milliárdos befektetésre mekkora üzletemberek ezek ott a wallisnál
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!