Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A magyar-izraeli együttműködés bővítésének lehetőségeiről tárgyalt szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Hende Csaba és Ehud Barak.
Megbeszélést folytatott Hende Csaba honvédelmi miniszter Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel a magyar-izraeli együttműködés bővítésének lehetőségeiről szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Hende Csaba az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a konferencia margóján több kétoldalú tárgyalást folytatott.
Hozzátette: az izraeli védelmi miniszterrel tartott mintegy félórás megbeszélésen elsősorban nem katonai együttműködésről volt szó, hanem a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről.

A honvédelmi miniszter elmondta, hogy az izraeli kezdeményezésre szervezett találkozón Magyarország nyitottságát hangsúlyozta, Ehud Barak pedig egyebek mellett felvetette, hogy a Lengyelországgal kialakított programok mintájára izraeli fiatalok Budapestre is ellátogathatnának a holokauszt történetének megismerése céljából.