Átlátszó: Az NNI megfélemlíti az egyetemfoglalókat

2013. február 19. 11:28

Az Átlátszó.hu blog szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egyetemfoglaló diákokat faggattak a céljaikról, illetve a hallgatókat megfélemlítve próbálták kihallgatni őket.

2013. február 19. 11:28

Egy egyetemfoglaló lányt a metrónál állítottak meg, majd öt órán keresztül faggatták őt a kapitányságon – írja az Átlátszó blog, amely szerint az ELTE BTK kampuszán is próbáltak a nyomozók információkat szerezni. Értesüléseik szerint volt olyan hallgató, aki nem akarta megadni a telefonszámát, mire azzal fenyegették, hogy „egyenruhást hívnak, lopás gyanújával elkobozzák a telefonját és megszerzik a számot”. Ezt végül is nem tették meg.

Váradi Nóra elsőéves PPK-hallgató volt az, akit a 6. kerületi kapitányságon órákon keresztül hallgatták – „a nyomozók »neveket akartak hallani«, illetve azt akarták megtudni, milyen hídfoglalásra készülnek a diákok” – írja az Átlátszó. A diáklány egyébként szervezőként nem vett részt a fórumon, a blognak általa elmondottak szerint a kihallgatásról pedig nem kapott jegyzőkönyvet.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2013. február 19. 13:35
Azért ez se semmi.... http://index.hu/belfold/2013/02/19/listaztak_az_elte_golyait/
sersem
2013. február 19. 13:10
Ürgebőrbe vart kémjelentéseket vártak tőle,amit a Petőfi-hidról kellett volna a Dunába dobálnia,amit az NNI békaemberei vártak volna. Miicccsóóda izgalom! Elsőéves a kicsike,jelentkezett az egyetem forradalmár szakára. Szeptember óta már akár vagy 6 hónapot is eltölthetett a felsőoktatás elnyomásában,ebből 4 hónap a mozgalmi munkával telt el. Na majd ilyenek műtsenek a nyugati korházakban,megfizetnek Trianonért az biztos!
orbán(c)
2013. február 19. 13:09
Átlátszónak jobban hiszek mint bármellyik napilapnak.
Julismama2
2013. február 19. 12:57
Andersen meghalt. Réges régen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!