Vona reméli, hogy az OVB engedélyezi az aláírásgyűjtést

2013. január 28. 14:41

A Jobbik elnöke reméli, hogy az Országos Választási Bizottság „ellen tud majd állni a rá nehezedő politikai nyomásnak” és lehetővé fogja tenni, hogy megkezdődhessen az aláírásgyűjtés a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról szóló jobbikos népszavazási kezdeményezéséről.

2013. január 28. 14:41

A Jobbik pártelnöke szombati évértékelő beszédében jelentette be: pártja ezen a héten népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket. Vona Gábor hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette: a hét második felében juttatják el a kezdeményezésüket az OVB-nek, amelyen jelenleg is dolgoznak a párt jogászai a javaslat formai okokból történő elutasításának elkerülése érdekében.

A pártelnök a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtését nem tartja nehéz feladatnak, mert szerinte ezt a kérdést a társadalom „olyan elsöprő többsége” támogatja, amely egy sikeres népszavazáshoz is elegendő. Hangsúlyozta: az elmúlt időszakban elszaporodtak a súlyos, életellenes bűncselekmények az országban, ráadásul „az ilyen esetekben a bűnelkövetők nem egy esetben olyanok, akik közvetlenül vagy családjukon keresztül közpénzből élnek”. Hozzátette: a Jobbik azért vette „saját kezébe” a probléma rendezését, mert a kormány fel sem ismerte azt.

A Jobbik javaslata szerint a megvonás azokat a szociális jellegű támogatásokat érintené, amelyek nem a gyermekneveléshez kapcsolódnak. Így például a rendszeres szociális segélyt, az átmeneti segélyt, vagy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat – ismertette Vona Gábor, aki szerint ezért nem igaz, hogy a Jobbik a gyermeket sújtaná a szülő által elkövetett súlyos bűncselekmény miatt. Javaslatuk csak azokat a szülőket érintené, akik „olyan gyermekeket nevelnek, akik a közrendet súlyos mértékben károsítják” – mondta. Leszögezte azt is, hogy csak a súlyos életellenes bűncselekményekre vonatkozna a javaslatuk. Kiemelte: a Jobbik súlyosabb szabályozást is el tudna képzelni a kérdésben, de álláspontjuk szerint a jelenlegi törvényi környezetben ez a kérdés csak ezen keretek között bocsátható népszavazásra.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sunagép
2013. január 28. 15:19
És még Vona csendőrség felállítását akarta? Kenderesen mit csinált volna négy csendőr?
Kvasztics Fedor
2013. január 28. 15:08
A kenderesi rendőrveréshez annyit, hogy végtelenül humánus, az emberi jogokat állandóan szajkózó, minket kritzáló USÁ-ban a rendőrök ilyen helyzetben már lőttek volna. Jogosan, mert gondolom, nen dísznek hordják a fegyvert. Nálunk addig verték őket, amíg meg nem jött at erősítés. Miért nem mertek lőni, talán tiltotta a szabályzat, még ekkor is?
kjkj945
2013. január 28. 15:08
hosszúúúú!!!
kispufi
2013. január 28. 14:59
szerintem totálisan kivitelezhetetlen, pedig hát most éppen a kenderesi rendőrverés után megint csak felötlik az egyszeri emberben, hogy nem a colosseumban van a legnagyobb sötétség. erre persze a jobbik-jelenség nem orvosság, de nem is vírus. tünet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!