Szabó Vilmos MSZP-s országgyűlési képviselő újságíróknak elmondta: az ellenzéki egyeztetésen résztvevők – az MSZP, a DK, az MSZDP és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt – egyetértettek, hogy alapvető változások kellenek a magyarságpolitikában, mert az Orbán-kormány azt hatalmi céljainak rendeli alá, és konfliktusokat gerjeszt a külhoni közösségekben. Ugyanakkor az új nemzetstratégia kidolgozása nem jelenthet kritika nélküli visszatérést a 2010 előtti időszak kormányzati politikájához – tette hozzá.
Az ellenzéki szervezetek szerint a belpolitikai küzdelmeket nem szabad kivinni a határon túlra, a külhoni magyar szervezetek versengésébe pedig nem szabad Magyarországról beavatkozni. Ehelyett a magyar kormánynak egyenjogú partneri viszont kell kialakítania a külhoni magyarság legitim, megválasztott képviselőivel – hangoztatta Szabó Vilmos. A szocialista képviselő elmondta: szerzett jogokat nem vennének el a határon túliaktól, azonban „a legellentmondásosabb kérdéseket”, például a magyarországi választásokon való részvételüket „tisztázni” kell.