Szombathelyen nem lesz LMP-MSZP együttműködés

2013. január 29. 09:39

Horváth Zoltán, az ellenzéki párt szombathelyi képviselője szerint az LMP felelőssége abban van, hogy felszámolja a kétpártrendszert.

2013. január 29. 09:39

Az LMP szombathelyi képviselője szerint a hétvégi kongresszuson nem történt pártszakadás. Folytatják az eddigi munkát Szombathelyen is, nem várható változás, hiszen Horváth Zoltán szerint a mind a városi LMP, mind pedig a megyei szervezet egységes, senki sem jelezte a kiválást.

Horváth a Frisss.hu-nak elmondta, megkezdték a felkészülést a 2014-es országgyűlési választásokra, három Vas megyei országos választókörzetben ki is jelölték a választókerületi felelősöket. A termőföld kérdését, a természetvédelmet, a turisztikai fejlesztések kérdéskörét kezelik majd prioritásként, de nem marad ki a munkahelyteremtés és a korrupció visszaszorítása sem.

Horváth Zoltán szerint elképzelhetetlen, hogy az LMP akár helyben, akár országosan együttműködjön az MSZP-vel. A novemberi és a januári kongresszus egyértelmű állásfoglalást hozott abban, hogy az LMP-nek nem szándéka hatalomhoz segíteni az elmúlt 22-23 év kormányaiban részt vevő erőket. Az LMP felelőssége abban van, hogy felszámolja a kétpártrendszert – hangsúlyozta az ökopárt helyi vezetője. Az LMP támogatottsága Szombathelyen és a megyében erősnek számít, az előző években a városban 10-11 százalék környékén mozgott

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. január 29. 11:45
" LMP támogatottsága Szombathelyen és a megyében erősnek számít,.." Zolika! Ne járasd le a szombathelyieket, meg a vas megyei embereket sem!
imres
2013. január 29. 11:15
B+! Ezek a nyilatkozatok már a felhők fölé, mszp-i magasságokba emelik ezt a pártot. Azok tudnak ekkorát hazudni, hogy: nincs pártszakadás. :) Az együttműködést azért meg kellene gondolni, hiszen minden "demokratára" szükség van ahhoz, hogy a nácifasiszta Orbánt leváltsátok. De. Azért ne örüljetek előre. Akkor majd az mszp-s elvtársak ragadnak rátok.
nyugalmazott tanár
2013. január 29. 11:00
Szerintem a friss hír csaphatta ki a biztosítékot az LMP-seknél (TV-hír): "Zuschlag felesége - állítólag - havi másfélmilliós apanázst kap férje hallgatásáért cserébe a tettestársaktól." Én nem is tudom elhinni, ez olyan hátborzongató. A jogállam létét kérdőjelezi meg. Ez még a kevésbé finnyás LMP-nek is sok lehetett.
start
2013. január 29. 10:30
Nemsokára megszólal a helyi Karácsony és létrehozzák a szombathelyi párbeszéd platformot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!